Az e-útdíj több mint felét a külföldi úthasználók fizetik

A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevétel csaknem 12 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, meghaladta a bruttó 221 milliárd forintot, ennek több mint 51 százalékát a külföldi úthasználók fizették be – mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) igazgatóságának elnöke. Kiemelte, hogy a 3,5 tonna össztömeg feletti járművekre érvényes HU-GO e-útdíj rendszer bevétele dinamikusan nőtt, az év közben megemelt költségvetési elvárást is felülteljesítette bruttó 4,7 milliárd forinttal tavaly. A növekedés oka a díjköteles úthálózat forgalmának erősödése, valamint a fizetős útszakaszok körének bővülése –…

Részletek>

Az idei első negyedévben 23 százalékkal nőtt Romániában az autógyártás

Dacia

Az idei első negyedévben 121 678 járművet gyártottak Romániában, 23 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, mindkét fő autógyártó, a Ford és a Dacia is növelte kibocsátását. A román autógyártók és -importőrök egyesületének kedden közzétett közleménye szerint a Ford Románia az idei első három hónapban 36 313 járművet gyártott, ami 135 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában gyártott 15 400 járműhöz képest. A Ford Románia craiovai üzeme eredményeinek látványos javulása annak köszönhető, hogy az amerikai vállalat tavaly ősztől elkezdte gyártani az Ecosport hobbiterepjáró modellt, ami nagy keresletnek…

Részletek>

Ismét törölte több budapesti járatát az Air France

Air France, stewardess

Ismét törölte több budapesti járatát az Air France a dolgozóinak sztrájkja miatt. A Budapest Airport honlapjának tájékoztatása szerint az Air France hétfőn egy induló és két érkező járatát nem közlekedteti. Kimarad a menetrend szerint 17.20-kor és a 22.55-kor Párizsból érkező, valamint a 18.15-kor Párizsba induló repülőgép. Kedden nem közlekedik a 9.05-kor Párizsból érkező, valamint a 6.20-kor és 9.50-kor Párizsba induló járat. A vállalat vezetősége vasárnap bejelentette, a tengerentúli és európai járatok 65 százaléka, a belföldieknek pedig mintegy 85 százaléka indul el hétfőn. A pilóták 28 százaléka, a légikísérők 19 százaléka, a…

Részletek>

Karbonsemleges minősítést kapott a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) elismerte, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér elérte a karbonsemleges minősítést, a kelet-közép-európai országok között elsőként. A Budapest Airport közleménye kiemeli: egész Európában alig harminc repülőtér tartozik a karbonsemleges légikikötők csoportjába. Az ACI által alapított akkreditációs program kimutatta, hogy a budapesti repülőtér a működése során egyensúlyban tartja az energiafelhasználást és az energiatermelést, az erről szóló minősítést áprilisban vehette át a Budapest Airport. A repülőtér üzemeltetőjének tájékoztatása szerint a környezettudatossági programban egyebek mellett energiatakarékos LED izzós rendszerekre cserélték a terminálok világítását, folyamatosan felújítják és karbantartják a…

Részletek>

Megkezdődött a dunai hajózási szezon

Megkezdődött a dunai hajózási szezon: a fővárosban vasárnap harminc hajóval kezdődött a „kirajzás”, a vízi járműveken ezer hátrányos helyzetű gyerek is hajózott — mondta Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke azt mondta: a flottához, a Dunán állomásozó hajók számához képest, jól használjuk ki a lehetőségeket, évente mintegy 2,5 millió ember veszi igénybe a különböző vízi szolgáltatásokat. Közlése szerint az egyik legfőbb turisztikai attrakció a Dunáról megtekinteni Budapest nevezetességeit, például a Gellért-hegyet és a Parlamentet. Csak a szállodahajók fedélzetéről évente mintegy 200 ezer utas…

Részletek>

Ismét sztrájkolnak az Air France dolgozói és a francia vasutasok

Air France

Jóllehet a lakosság továbbra sem támogatja az ágazati tiltakozásokat, az Air France francia légitársaság dolgozói és a francia vasutasok is folytatják hétfőn és kedden gördülő sztrájkjukat. Az Air France dolgozóinak újabb sztrájknapján a járatok 75 százaléka fog közlekedni. Ez lesz a tízedik munkabeszüntetés a fizetésemelés érdekében februárban indított tiltakozás során. A légitársaság vezetőségének vasárnapi tájékoztatása szerint a tengerentúli járatok 65, az európaiaknak 65, a belföldieknek pedig mintegy 85 százaléka indul el hétfőn, a pilótáknak 28, a légikísérőknek 19, a földi személyzetnek 13 százaléka vesz részt a munkabeszüntetésben. Az Air France pénteken…

Részletek>

Az NFM lép a buszos személyszállítók kgfb-díjainak emelése miatt

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint az autóbuszos személyszállítók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjainak egyidejű, nagyarányú emelése miatt akár a kartellgyanú vagy az erőfölénnyel való visszaélés vizsgálata is indokolt lehet. A tárca ezért mielőbbi egyeztetésre és vizsgálatra kérte fel az ügyben hatáskörrel rendelkező Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal vezetőit – közölte az NFM. A közlemény szerint az autóbuszos személyszállító vállalkozásoknak a biztosítótársaságok lépése súlyos terhet jelent, ráadásul az emelkedő kgfb díjak hatására keletkező plusz költségeket az érintett vállalkozások továbbháríthatják az utasokra. A kormány a magyarországi kis- és középvállalkozások és…

Részletek>

A buszos cégek állami beavatkozást kérnek a magas biztosítási díj miatt

Dittel Gábor

A kormány és a biztosításfelügyelet beavatkozását kérik az autóbuszos személyszállítók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díj drasztikus növekedése miatt – közölte a NiT Hungary (Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete). A NiT Hungary közleményében kiemelte, hogy a közelmúlt buszbaleseteire hivatkozva a biztosítótársaságok átlagosan háromszoros, négyszeres biztosítási díjat követelnek a buszos vállalkozásoktól, de akad olyan biztosítótársaság is, amelyik 31 millió forintos éves díjjal szerződne. „A vállalkozások rendkívüli mértékben kiszolgáltatottak a biztosítói erőfölénnyel szemben, így a helyzet rendezésére a felügyeleti szervek és a kormány beavatkozását kérjük” – fogalmazott Dittel Gábor (képünkön), a NiT Hungary főtitkára a közleményben.…

Részletek>

A Southwest végzetes balesete után 680 repülőgép-hajtóművet ellenőriznek Amerikában és Európában

A Southwest Airlines amerikai légitársaság végzetes balesete után az amerikai és az európai légiközlekedési hatóság elrendelte pénteken összesen 680 olyan hajtómű rendkívüli műszaki ellenőrzését, mint amilyennel az érintett Boeing 737-es is fel van szerelve. Kedden a Southwest New York és Dallas között közlekedő járatán repülő Boeing 737-es hajtűművének egyik ventilátorlapátja letört, és ez hajtóműrobbanást idézett elő. A hajtóműrobbanás nyomáscsökkenést okozott a kabinban 10 ezer méter magasan, és kitört egy ablak. A légnyomáskülönbség egy női utast majdnem kiszippantott az ablakon. Noha sikerült őt visszahúzni, sérüléseibe belehalt. Megsérült a balesetben további hét…

Részletek>

Idén is nagy siker volt a Logisztika Napja

raktár

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) 2012-ben csatlakozott először a Német Logisztikai Társaság (BVL) kezdeményezéséhez, „A Logisztika Napja” programsorozathoz. Az elmúlt években ez a rendezvény elengedhetetlen részévé vált a hazai logisztikai eseményeknek. E jeles nap elsődleges célja, hogy a résztvevők megismerjék a szakma kulisszatitkait és bepillantást nyerhessenek a logisztika világába. Idén április 19-én került megrendezésre a programsorozat. A magyarországi események kezdeményezője és összefogója most is az MLBKT volt. Ebben az évben 28 intézmény és vállalat csatlakozott a kezdeményezéshez és közel 1000 látogató jelent meg országszerte a helyszíneken. Idén…

Részletek>