Új autóbusz-pályaudvar fogja Lenti fényét emelni

Új autóbusz-pályaudvar építésére és a kerékpárutak fejlesztésére csaknem 477 millió forint európai uniós támogatást nyert el Lenti városa – közölte a város önkormányzata. A vissza nem térítendő támogatás 80 százalékát az új autóbusz-pályaudvar építésére fordítják. A leromlott épületegyüttes helyett az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. új létesítményt alakít ki kilenc buszbeállóval, korszerű információs monitorral felszerelt váróteremmel, jegypénztárral és információs irodával. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló fejlesztés a városban és a járás 48 településén élő emberek közösségi közlekedését javítja, elősegítve a munkaerő-mobilitást is – közölték. Hozzátették: Lentiben több mint egy kilométer hosszú,…

Részletek>

Mol — MKFE: tíz év együttműködés csiszolta a stratégiai megállapodást

Waberer's

A magyar közúti fuvarozók versenyképességének további erősítésére stratégiai megállapodást kötött a Mol Magyarország és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE). A dokumentumot Wáberer György, az MKFE elnöke, miniszterelnöki megbízott és Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója írta alá. A stratégiai megállapodás alapján a kártyás üzemanyag értékesítés területén megvalósított együttműködés mellett a felek közösen lépnek fel az európai szintű sofőrképzés támogatása, a biztonságos vezetés feltételeinek javítása, a katasztrófavédelmi helyzetekben történő koordináció, a fenntarthatósági stratégia közös alapjainak megfogalmazása területén. Wáberer az aláírást megelőzően hangsúlyozta, hogy tíz éve tartó eredményes együttműködést emelnek stratégiai…

Részletek>

Tarolt a Tarom

Huszonkét százalékkal, mintegy 520 ezerre növelte utasainak számát az idei első negyedévben a román állami légitársaság, a Tarom – közölte a Ziarul Financiar nyomán az MTI. A gazdasági-pénzügyi lap a vállalat által közölt adatokra hivatkozva azt írta, hogy az első három hónapban a Tarom tulajdonában levő huszonhárom repülőgép 65-71 százalékos kihasználtsággal repült, ami szintén növekedést jelent a tavalyi első negyedévhez mérten. A lap ugyanakkor megállapította: a diszkont légitársaságoktól lemaradt Taromnak még így is sokat kell növekednie, hiszen a piacvezető Wizz Air például az idei első negyedévben 1,5 millió utast szállított,…

Részletek>

A nagy visszatérés: Budapesten landolt az American Airlines philadelphiai járata

Ferihegy

Hivatalosan is köszöntötték a hét év után Budapestre visszatérő American Airlines philadelphiai járatát, amely nem sokkal 9 óra előtt szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az első járatát május 4-én indította a dallasi székhelyű társaság. Boeing 767-300-asai október 28-ig, a nyári menetrend végéig járnak majd a két város között. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy korábban soha nem volt légi összeköttetés Budapest és Philadelphia között. A repülőtér vezetője nem csak közvetlen, de sok átszálló utasra is számít. Ezt alátámasztotta Richard Muise, az American Airlines európai és kanadai…

Részletek>

Nem várt fordulat a németországban

A várt emelkedés helyett csökkentek márciusban a német gyáripari megrendelések az előző hónaphoz képest. A német statisztikai hivatal hétfőn közölte, hogy az előzetes adatok szerint ár-, szezonális és naptári hatással kiigazítva márciusban 0,9 százalékkal estek vissza a német gyáripari megrendelések az előző havihoz képest. Elemzők 0,5 százalékos emelkedést vártak a februári 0,2 százalékos csökkenés után. Éves összevetésben ár- és naptári hatással kiigazítva 3,1 százalékkal nőttek a német gyáripari megrendelések márciusban az előző havi 3,0 százalékos emelkedés után. Elemzők ennél erősebb ütemre, 5,0 százalékos növekedésre számítottak. Márciusban a hazai megrendelések 1,5 százalékkal nőttek,…

Részletek>

FelszálLOT: elindult a lengyel légitársaság Chicago és Budapest közötti járata

Szombaton délután megérkezett Chicagóba a LOT lengyel légitársaság első járata Budapestről. Az első közvetlen járat a város O’Hare nemzetközi repülőterén szinte egy időben szállt le azzal a felvonulással, amelyet a lengyel alkotmány ünnepe alkalmából rendeztek Chicago utcáin. A lengyel légitársaságnak az ünnepi parádén részt vevő karavánautóján magyar trikolór is lobogott, s a felvonuláson – a LOT vezetői mellett – részt vett Bencsik Zita chicagói magyar főkonzul, valamint a helyi magyar szervezetek sok tagja. A magyarok részt vettek a repülőtér járatnyitó ceremóniáján is, amelynek keretében egyebek között a szokásos vízágyús locsolással…

Részletek>

Munkásszállással erősít a veszprémi önkormányzat

Több mint 361 millió forintból nyolcvanfős munkásszállást épít a veszprémi önkormányzat – tájékoztatta a sajtót a város alpolgármestere. Brányi Mária elmondta, a munkásszállást egy városi tulajdonban levő ingatlan első és második emeletén alakítják ki. A beruházást a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 159,6 millió forinttal támogatja. A beruházási költségek 44 százalékát a városi önkormányzat saját erőből állja – tette hozzá. Az alpolgármester kiemelte: Veszprémet évek óta munkaerőhiány jellemzi, a 2010-es hat-hét százalékos munkanélküliség mára két százalék alá csökkent, ami komoly nehézséget jelent a vállalkozásoknak, amelyeknek így egyre több dolgozót kell toborozniuk a…

Részletek>

Csaknem 250 millió euró az észak-alföldi vasúthálózat korszerűsítéséhez

vasút

Az Európai Unió Kohéziós Alapja 249,5 millió euró (kb. 77 milliárd forint) összegű finanszírozást biztosít a Szajol és Debrecen közötti észak-alföldi vasútvonal fejlesztésére. Az EU által társfinanszírozott projekt a Püspökladány–Ebes szakasz felújítására irányul. Corina Creţu regionális politikáért felelős uniós biztos így nyilatkozott: „Az EU finanszírozást nyújt ahhoz, hogy a páneurópai közlekedési hálózat részeként Magyarország korszerűbb vasúti hálózattal rendelkezzen. Az EU-nak köszönhetően a vonalat igénybe vevő térségbeli lakosok gyorsabban, biztonságosabban és kényelmesebben utazhatnak. Mivel a projekt előmozdítja a térségben a tiszta közlekedést, a polgárok a jobb levegőminőség előnyeit is élvezhetik majd.”…

Részletek>

Az American Airlines elindította Philadelphia-Budapest járatát

Az American Airlines amerikai légitársaság helyi idő szerint pénteken a kora esti órákban elindította Philadelphia-Budapest járatát. A több mint húszezer alkalmazottat foglalkoztató, és évente mintegy harmincmillió utast fogadó philadelphiai nemzetközi repülőtérről még nem indult közvetlen járat Magyarországra, de az American Airlines korábban – a Malév partnereként – New York és Budapest között már közlekedett. Május 4-től a pennsylvaniai nagyvárosból naponta indulnak a járatok magyar légiutas-kísérőkkel, akiknek kiképzése január óta folyamatos. Az érdeklődésre jellemző, hogy júliusig már szinte minden jegyet előfoglalásban értékesítettek. Olympia Colasante, az American Airlines philadelphiai reptérért felelős alelnöke…

Részletek>

Megkapta az üzemeltetési engedélyeket a Wizz Air brit leányvállalata

wizzair

Megkapta a brit polgári repülésügyi hatóságtól (CAA) a légijármű-üzemeltetéshez szükséges igazolást (AOC) és a működési engedélyt (OL) a Wizz Air UK, a Wizz Air légitársasági holding száz százalékos tulajdonú nagy-britanniai vállalata — jelentette be a cég a Londoni Értéktőzsdén (LSE). Közölték azt is, hogy a Wizz Air UK – amelynek nagy-britanniai bázisrepülőtere a Londontól északra fekvő Luton – máris megkezdte működését; az első járat Luton és Bukarest között közlekedik. A közlemény szerint a Wizz Air UK lutoni flottája 2018 végéig nyolc új Airbus A320-as, illetve Airbus A321-es repülőgépet számlál majd. Ez…

Részletek>