Fejlesztette nemzetközi útdíj-elszámoló rendszerét az UTA német közúti szolgáltató, az új, digitális technológiával működő fedélzeti egység megfelel az Európai Elektronikus Útdíj-fizetési Rendszer (EETS) irányelvnek, és használatával jelentősen csökkenthető a nemzetközi közúti fuvarozók adminisztrációs terhe és költsége – közölte az üzemanyag- és szervizkártya szolgáltató cég. A közleményben Réthy Kinga, az UTA Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, a járműbe szerelhető UTA One fedélzeti egység több országot érintő fuvarnál egy számlán vezeti az útdíj-elszámolást az eddigi országonkénti kimutatással szemben. A közlemény szerint az UTA új rendszere jelenleg Ausztriában, Lengyelországban, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban…
Részletek>Szerző: ©
A rendőrség továbbra sem kéri a műszaki vizsgálati bizonyítványt
A rendőrség továbbra sem kéri a műszaki vizsgálati bizonyítványt az autósoktól – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata pénteken a rendőrség honlapján, cáfolva a témában megjelent sajtóhíreket, amelyek szerint a május 20-a után vizsgáztatott gépjárművek esetében a forgalmi engedély mellett a műszaki vizsgálati bizonyítványt is be kell mutatni a helyszínen az ellenőrzést végző rendőrnek. A közleményben hangsúlyozták, egy rendeletmódosítás alapján a műszaki vizsgálati bizonyítvány bemutatása kizárólag jármű-honosítási eljárásra értendő. A közúti közlekedési ellenőrzés során a bizonyítvány bemutatására továbbra sem kötelezhető a járművezető, így a rendőrség május 20-át követően sem…
Részletek>A Budapest Airport légi kapcsolatokról tárgyalt Kínában
Budapest és Magyarország kelet-európai regionális kereskedelmi elosztó központ szerepéről, valamint személyszállító és cargo-járatok elindításának a lehetőségeiről is szó volt a Budapest Airport és a kínai légitársaságok, logisztikai cégek vezetőinek kétoldalú találkozóin egy nemzetközi fórumon szerdán Kínában – közölte a Budapest Airport. A közlemény idézi Jost Lammerst, a Budapest Airport vezérigazgatóját, aki a sanghaji fórummal egyedidőben rendezett Air Cargo China kiállítás megnyitóján elmondta, hogy a budapesti repülőtér számos előnyt kínál a kínai és nemzetközi logisztikai cégeknek egyaránt, tekintettel az e-kereskedelemből származó, vagyis az online rendelt termékek piaca terén. Utóbbi tavaly a…
Részletek>Dávid: a vasútnak versenyképes alternatívát kell nyújtania
A vasúti személy- és áruszállításnak versenyképes alternatívát kell nyújtania a közúti közlekedéssel szemben, ehhez pedig szükség van a vasút digitalizációjára, a járműpark további korszerűsítésére és a szakképzett munkaerő megszerzésére, megtartására – mondta Dávid Ilona, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a HUNGRAIL Vasútakadémia tavaszi konferenciájának megnyitóján. Hozzátette: a célok elérése érdekében növelni kell a vasúti forgalom részarányát, valamint a jelenleg 3500 kilométeres villamosított szakasz hosszát. Dávid közölte, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesületben tömörített vasúti szektorban érdekelt vállalatok több pontban foglalták össze a fejlesztendő területeket. Az egyesület…
Részletek>A Futureal-csoport 300 millió eurós beruházással építi a főváros budai oldalának legnagyobb plázáját
A Futureal-csoport megkezdte a bruttó 155 ezer négyzetméteres Etele Plaza építését a Kelenföldi pályaudvar mellett, a 300 millió eurós, több mint 91 milliárd forint értékű beruházással a főváros budai oldalának legnagyobb plázája jön létre – közölte a fejlesztő cég. A beruházás a Kelenföldi pályaudvarnál valósul meg, az 4-es metró, illetve az M1-M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszai találkozásának közelében. Az 54 ezer négyzetméter bérbe adható területtel rendelkező bevásárló- és szórakoztatóközpontban 200 üzlet kap helyet, a divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermek játszóház és egyéb szolgáltatások, valamint közel 1300…
Részletek>Az első negyedévben 8,2 százalékkal nőtt a romániai repülőterek utasforgalma
Az első negyedévben 8,2 százalékkal, 4,36 millióra nőtt a romániai repülőterek utasforgalma a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte szerdán a romániai repülőterek egyesülete. A Ziarul Financiar című gazdasági újság elektronikus kiadása által ismertetett adatok szerint Románia legnagyobb repülőtere, a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) 2,754 millió utast szolgált ki a tavalyi 2,598 millióhoz mérten, ami hat százalékos növekedést jelent. Tavaly egész évben 12,8 millió utasa volt a nemzetközi légikikötőnek, ami 16 százalékos növekedésnek felelt meg 2016-hoz képest. A romániai légi közlekedés 84 százalékát lebonyolító első három repülőtér közül valamennyi a…
Részletek>WTO: az Európai Unió nem szüntette be az Airbusnak nyújtott tiltott állami támogatásokat
Nem szüntette be teljesen az Európai Unió az Airbus repülőgépgyártó cégnek nyújtott tiltott állami támogatásokat az ügyben született korábbi határozatok ellenére sem – mondta ki kedden a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési testülete. A genfi székhelyű szervezet döntése nagy győzelmet jelent a rivális amerikai Boeingnek és az Egyesült Államoknak. Fellebbezésre már nincs lehetőség. Az Európai Bizottság 2016 őszén fellebbezte meg a WTO döntését, amely szerint az európai kormányok kölcsönök formájában évtizedeken át tiltott állami támogatást nyújtottak az Airbusnak. A WTO kedden igazat adott Washingtonnak abban, hogy az uniós szubvenciók több milliárd dolláros…
Részletek>Budapest Airport: 16,9 százalékkal nőtt az utasforgalom az első negyedévben
A Budapest Airport utasforgalma 16,9 százalékkal nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, mintegy hárommillió ember vette igénybe a budapesti repülőteret, a bővülés közel háromszorosa az uniós repülőterek 6,2 százalékos növekedési átlagának – közölte a Budapest Airport. Ismertették, hogy a növekedés hátterében a jól teljesítő magyar gazdasági mutatók, Magyarország egyre erősödő turisztikai vonzereje és a budapesti repülőtér erőteljes légitársasági marketing tevékenysége áll, amelyeknek köszönhetően egyre több új légitársaság érkezik Magyarországra, a régiek pedig sorban emelik a járatszámokat vagy a kapacitást. Hozzátették: az áprilisban a budapesti repülőtéren regisztrált mintegy…
Részletek>Magyarország legnagyobb logisztikai központját építi a GSE Hungária
Elérte az épületek legmagasabb kitűzött pontját a GSE Hungária Kft. által Üllőn épített Goodman – Auchan épületegyüttes. Magyarország legnagyobb logisztikai központjának bokrétaünnepén Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese és Éric Fournier, Franciaország budapesti nagykövete is felszólalt. A zöldmezős beruházást a teljes projekt tervezésével és kivitelezésével megbízott GSE Hungária ez év nyarán adja át a megrendelő Goodman részére. Az épületkomplexum kiemelt szerepet kap majd az Auchan áruházainak logisztikájában, valamint a cég országos online kereskedelmi tevékenységének támogatásában. A Goodman kiváló lokációjú logisztikai központjából a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér,…
Részletek>NGM: újabb hivatásos gépkocsivezetői képzések indulnak 1 milliárd forintból
Újabb 1200 hivatásos tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése kezdődhet meg 1 milliárd forintos költségvetési támogatásból a Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára elnevezésű program keretében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A közlemény szerint az oktatásokon a csoportos tájékoztató korábbi résztvevői közül azok vehetnek részt, akik elhelyezkedést igazoló munkáltatói szándéknyilatkozattal rendelkeznek. A minisztérium a tehergépkocsi- és autóbuszvezetői képzéseket az áru- vagy személyszállítással foglalkozó belföldi vállalkozások gépjárművezetői létszámhiányával indokolta. Hozzátették, hogy a program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, mivel biztosítja a cégek növekedéséhez szükséges munkaerőt. Közölték, hogy a program képzéseit április végéig 3600-an fejezték be,…
Részletek>