150 milliós veszteség a budapesti iparkamara tavalyi egyenlege

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a jövőben erősíti szolgáltató jellegét, a kamarai tagdíjakat és regisztrációs díjakat egyre nagyobb mértékben fogja a budapesti vállalkozásokra fordítani – mondta Csoltó Gábor, a június 1-jén hivatalba lépő BKIK-elnök a köztestület éves közgyűlését követő sajtótájékoztatón. Hozzátette: a demokratikus elveken működő kamarában még további lehetőségek vannak a vállalkozók érdekeit szolgálni, köztestületként pedig nemcsak a kamarai tagoknak, hanem a regisztrációs díjat fizetőknek is szolgáltatnak. Csoltó Gábor hangsúlyozta, arra törekednek, hogy jelentősen növeljék az önkéntes kamarai taglétszámukat. A sajtótájékoztatón Tóth Imre, a BKIK tiszteletbeli elnöke gratulált a pénteken…

Részletek>

Hosszútávon elkötelezte magát a Trans-Sped Csoport a tatai és tatabányai régió mellett

Trans-Sped

Évtizedes megállapodást kötött a Trans-Sped Csoport, mely értelmében 2029 januárjáig tovább fogják bérelni a régió központi telephelyét a Tatai Ipari Parkban. A lépés tovább erősíti a vállalat elköteleződését a térség iránt, ahol csaknem 200 fő számára biztosít munkalehetőséget. „A Trans-Sped  szállítmányozási irodát működtet, valamint vám és raktárlogisztikai szolgáltatást is biztosít a térségben. Régiós központunk található a Tatai Ipari Parkban, ahol az 540 négyzetméteres, modern és korszerű irodaterület mellett 12.000 négyzetméternyi raktárterület is a rendelkezésünkre áll. A térségben csaknem kétszáz főt alkalmazunk és közel ötvenezer négyzetméternyi raktárkapacitással állunk a jelenlegi és…

Részletek>

Újabb modellt fog gyártani az amerikai Ford dél-romániai üzemében

Ford

Az Ecosport mellett újabb járműmodellt fog gyártani az amerikai Ford dél-romániai, craiovai üzemében egy 200 millió eurós beruházás révén – jelentette be az amerikai gyártó. Közölték, hogy további 1500 dolgozót vesznek fel, így az alkalmazottak száma 4400-ról mintegy 5900-ra fog emelkedni, és elindítják a harmadik műszakot is. Nem közölték, hogy melyik lesz az új modell, és azt sem, hogy mikor kezdik el a gyártását. A Ford jelenleg az Ecosport kisméretű hobbiterepjárót és az 1.0 literes EcoBoost motort gyártja a craiovai üzemben. Steven Armstrong, a Ford Európa, Közel-Kelet és Afrika elnök-vezérigazgatója…

Részletek>

Taxistüntetés bénította meg a szerb főváros központját

Taxistüntetés bénította meg Belgrád központját, a taxisok azt követelték, hogy tiltsák be az internetes fuvarmegosztó szolgáltatásokat a városban, mert azok – szerintük – illegálisan működnek, és megsértik a tisztességes verseny szabályait. Mintegy kétezer taxis tette lehetetlenné a közlekedést Belgrád legnagyobb körforgalmában, a Slavija téren. Sem a gépkocsikat, sem a tömegközlekedési eszközöket nem engedték áthaladni a város egyik legforgalmasabb csomópontján. A sofőrök május elsején már tartottak egy kisebb tiltakozást, az azonban nem járt sikerrel, így bejelentésük szerint csütörtökön egész nap nem veszik fel a munkát, és lezárva tartják a Slavija teret.…

Részletek>

Motorkerékpáros fuvarmegosztó szolgáltatás terjeszkedik Délkelet-Ázsiában

Délkelet-ázsiai terjeszkedésbe kezd az indonéz Go-Jek motorkerékpáros fuvarmegosztó szolgáltatás a Nikkei Asian Review hírportál hétfői beszámolója szerint. A Go-Jek 500 millió dolláros beruházással Vietnamban, Szingapúrban, Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken vezeti be fuvarmegosztó szolgáltatását. A Go-Jek célja megtörni a szingapúri Grab uralkodó szerepét a fuvarmegosztó piacon a térségében. Helyi médiajelentések szerint a Go-Jek már áprilisban tárgyalásokat kezdett a legnagyobb szingapúri taxi társasággal az együttműködésről. A Go-Jek 2015-ben indította szolgáltatását mobil alkalmazásának bemutatásával, amely a motorkerékpáros fuvarmegosztás mellett élelmiszerek rendelésére és házhoz szállítására, ruhatisztító szolgáltatások igénybevételére és fizetések lebonyolítására is lehetőséget ad.…

Részletek>

Egyeztetések kezdődtek az autóbuszos személyszállítás biztosítási díjainak emelkedéséről

Háromoldalú egyeztetést tartott az autóbuszok 2018. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjainak (kgfb) drasztikus emelkedéséről kedden a fejlesztési tárca kezdeményezésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a fuvarozói érdekképviselet – közölte a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary). Az autóbuszos személyszállítók áprilisban a kormány és a biztosításfelügyelet beavatkozását kérték a kgfb díjak növekedése miatt. A NiT Hungary akkori közlése szerint a biztosítótársaságok a közelmúlt buszbaleseteire hivatkozva átlagosan háromszoros, négyszeres biztosítási díjat követelnek a buszos vállalkozásoktól. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) úgy vélte, az egyidejű, nagyarányú emelés miatt a kartellgyanú…

Részletek>

Fejlesztette nemzetközi útdíj-elszámoló rendszerét az UTA közúti szolgáltató

kamion

Fejlesztette nemzetközi útdíj-elszámoló rendszerét az UTA német közúti szolgáltató, az új, digitális technológiával működő fedélzeti egység megfelel az Európai Elektronikus Útdíj-fizetési Rendszer (EETS) irányelvnek, és használatával jelentősen csökkenthető a nemzetközi közúti fuvarozók adminisztrációs terhe és költsége – közölte az üzemanyag- és szervizkártya szolgáltató cég. A közleményben Réthy Kinga, az UTA Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, a járműbe szerelhető UTA One fedélzeti egység több országot érintő fuvarnál egy számlán vezeti az útdíj-elszámolást az eddigi országonkénti kimutatással szemben. A közlemény szerint az UTA új rendszere jelenleg Ausztriában, Lengyelországban, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban…

Részletek>

Tovább terjeszkedik az Auchan

Auchan

Zalaegerszegen nyitja meg ősszel második magyarországi szupermarketjét az Auchan, amely negyven új munkahelyet hoz létre ezzel a zalai megyeszékhelyen – közölte a társaság. Az Auchan Retail Magyarország közleménye szerint a Magyarországon közel hétezer dolgozót foglalkoztató vállalat új munkáltatónak számít a régióban. Az újonnan megnyíló szupermarket a szekszárdi után a második lesz az Auchan ilyen formátumú üzletei sorában. Az áruházlánc jelenleg 19 hipermarketet, 18 töltőállomást, egy szupermarketet és egy superstore formátumú üzletet, valamint online áruházat működtet Magyarországon. A zalaegerszegi egység mellett idén több új üzletet is nyit, többek között Sopronban. A…

Részletek>

Jelentősen javította adózott eredményét a Wizz Air

wizzair

Jelentősen, 22 százalékkal 275 millió euróra javította adózott eredményét a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság a március 31-ével zárult pénzügyi évben – derül ki a társaság honlapján közzétett pénzügyi jelentésből. Az adatok szerit a Wizz Air 24 százalékkal 1,9 milliárd euróra növelte árbevételét, amelyben az utasforgalom növekedése mellett a kiegészítő árbevételek 24 százalékos emelkedése is közrejátszott. Az elmúlt időszakban a Wizz 816 millió euróra tett szert a jegyértékesítésen felüli eladásokból, ez a teljes bevétel 41,9 százaléka. A megnövekedett bevétel legfontosabb forrása a 25 százalékos növekedéssel 30 milliósra emelkedő éves…

Részletek>

Tőkét emel a CO-OP Hungary Zrt.

Pekó László Coop

Informatikai fejlesztéseire koncentrál a CO-OP Hungary Zrt., amely ennek finanszírozására tőkeemelésről döntött szerdai közgyűlésén. Az eseményen elhangzott: a COOP üzletlánc sikerrel őrzi piaci részesedését, és az elmúlt években jól vette a gazdasági környezet változása miatt adódó akadályokat, emellett hatékonyságnövelő beruházásokat is végrehajtott. Tőkeemelésre fordít jelentős összeget a CO-OP Hungary Zrt. – döntött a cég közgyűlése szerdán Budapesten. A forrást a COOP Gazdasági Csoport versenyképességi beruházásira, elsősorban az informatikai háttérrendszer fejlesztésére fordítják. Pekó László (képünkön), a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke elmondta: az új felhő-alapú, az üzleti intelligencia lehetőségeit is kihasználó rendszer…

Részletek>