A Mercedes-Benz Cars Kecskeméten épülő új autógyára 2500 új munkahelyet teremt – mondta Ludvig Orsolya (képünkön), a cég kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója. Ludvig hozzátette, a már működő autógyár szomszédságában létesülő új gyár karrierlehetőséget kínál a meglévő munkatársaknak is, mivel körülbelül háromszáz csoportvezetőre, számtalan műszakvezetőre lesz szükség. Kiemelte, hogy az egész Mercedes-Benz világban az első full-flexibilis gyár lesz a magyarországi. Ez azt jelenti, hogy ugyanazon a gyártósoron egyszerre vagy egymás után lehet bármilyen platformra, bármilyen meghajtású autót felvezetni. A dolgozók munkáját digitális és okos eszközök segítik majd – tette hozzá.…
Részletek>Szerző: ©
Milliárdokat költ az Accor Hotels a budapesti szállodái megújítására
Az Accor Hotels 35 millió eurót (~11,2 Mrd forint) fordít fővárosi szállodáinak megújítására, a tavaly megkezdett munkálatokkal három szállodában eddig 261 szobát építettek át – közölte a szállodalánc. A cégcsoport Magyarországon 18 szállodát üzemeltet, különböző kategóriákban. A tájékoztatás szerint a Mercure Budapest Buda teljes felújítása jövő év elejére készül el, amikor négyszáz új szobával várja vendégeit a hotel. A Mercure Budapest Korona teljes körű átalakítási munkálatai 2020 elején fejeződnek be, míg a harmadik fővárosi szállodájuk, a Mercure City Center hamarosan elnyeri végleges formáját. A közlemény idézi Sabina Bartyzelt, a magyarországi Novotel…
Részletek>Felülvizsgálja a kormány az autópálya-építési terveket
Felülvizsgálja a kormány a korábban tervezett autópálya-beruházásokat – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, szombati számában. A közlönyben az áll, a kormányfő felkérte Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, hogy vizsgálja felül, és készítsen jelentést a kormány részére a beruházásokkal kapcsolatos feladatok végrehajtásáról. Az is a tárcavezető feladata, hogy részletesen számoljon be az M30-as autópálya Miskolc-Kassa közötti összeköttetést biztosító útszakasz megépítésének, valamint az M3-as autópálya Ukrajna felé történő meghosszabbításának és kivezetésének helyzetéről.
Részletek>Termeléskorlátozásra kényszerül a Volkswagen az új fogyasztás-, és kibocsátásmérési szabvány miatt
A termelés átmeneti korlátozására kényszerül a Volkswagen német autógyár a wolfsburgi központi üzemében szeptemberben, mert a vártnál nehezebb a felkészülés az üzemanyag-fogyasztási és a károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabványra (WLTP). A társaság szerdai közleménye szerint Herbert Diess, a Volkswagen csoport (VW) vezérigazgatója a wolfsburgi üzem dolgozóinak gyűlésén elmondta, hogy hatalmas feladat az átállás a WLTP szabványra, ezt mutatja, hogy egyedül a Volkswagen márkánál több mint kétszáz modellvariációt kell rendkívül rövid idő alatt újra levizsgáztatni és engedélyeztetni. Az új típusú eljárás az eddiginél sokkal összetettebb és hosszabb, nagyjából háromszoros…
Részletek>A SES-12 elindult a pályája felé a SpaceX Falcon 9-es rakétáján
A SES bejelentette, hogy a SES-12 műhold sikeresen pályára állt a SpaceX újrafelhasználható Falcon 9-es rakétájának segítségével. A műholdat a Florida állambeli Cape Canaveralból (USA) indították útnak. A SES-12 egyedileg tervezett csúcstechnológiás széles sugár-, valamint nagy átviteli sebességű nyalábokkal felszerelve a keleti 95 fokos orbitális pozícióban csatlakozik majd a SES-8-hoz, hogy az ázsiai és csendes-óceáni térség, valamint a Közel-Kelet videós, fix adatforgalmi, közlekedési és kormányzati ügyfeleinek változatos igényeit szolgálja. A SES-12 a SES által a legutóbb ebbe az orbitális pozícióba küldött műhold, ami a Holland Királyság fennhatósága alatt kezdi meg…
Részletek>A Logisztikai szövetség a logisztikai pályázatok feltételeinek módosítását szorgalmazza
A logisztikai pályázatok feltételrendszerének kiigazítását kéri a kormánytól a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az iparág versenyképességének megőrzése érdekében – közölte a szövetség. A szövetség javaslata szerint a pályázat pénzügyi értékelési szempontjait szükséges lenne összehangolni a logisztikai iparág finanszírozási, gazdálkodási sajátosságaival, mert a cégek jelentős része nem tud megfelelni bírálat feltételeinek. Emellett nagyobb hangsúlyt kellene fordítani a pályázaton belül a korszerű, jövőbemutató, hatékonyságot jelentősen növelő digitális, 4.0-s logisztikai technológiák gyorsabb térnyerésére, így erősítve az Ipar 4.0-s folyamatokat. Úgy vélik, hogy rövidíteni kell a pályázat elbírálásának folyamatát a jelenlegi egy…
Részletek>Nőtt a forgalomba helyezett autók száma Nagy-Britanniában májusban
Nőtt a forgalomba helyezett autók száma Nagy-Britanniában májusban, már a második egymást követő hónapban, de az év egészében továbbra is erős visszaesést mértek. A Brit Autógyártók és -kereskedők Szövetsége (SMMT) honlapján kedden közzétett kimutatás szerint májusban az egy évvel korábbihoz képest 3,4 százalékkal több személygépkocsi, 192 ezer 649 új autó kapott rendszámot. Ebből a dízelmotorral működő járművek száma 23,6 százalékkal 62 ezer 260-ra csökkent, míg a benzinmotorosoké 23,5 százalékkal 119 ezer 149-re, az egyéb alternatív üzemanyaggal működő járműveké pedig 36,1 százalékkal 11 ezer 240-re emelkedett. A magánszemélyek vásárlásai 10,1 százalékkal…
Részletek>Uniós bíróság: repülők késése miatti kártalanítás jár az unión kívüli átszállásos utak esetében is
A repülőgép jelentős késésével összefüggő kártalanítási jog vonatkozik az unión kívüli országokba tartó, és unión kívüli átszállást is magába foglaló járatokra is egységes foglalás esetén – közölte döntését az Európai Unió Bírósága. A luxembourgi központú uniós törvényszék indoklásában aláhúzta, egy unión kívüli országban tett átszállás nem változtat azon az uniós szabályon, hogy a két vagy több légi járatot magában foglaló utazást egyetlen, közvetlenül csatlakozó járatnak kell tekinteni. Az ügy előzménye, hogy egy német utas Berlinből casablancai átszállással a szintén marokkói Agadirba utazott. Az átszállásnál adódott problémák miatt egy későbbi repülőgéppel,…
Részletek>Új autóipari üzemcsarnokot avatott a Flex Zalaegerszegen
Új autóipari üzemcsarnokot épített a Flex Zalaegerszegen, a beruházást 2,5 millió euróval támogatta a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség. A százfős létszámbővítést lehetővé tévő, 2600 négyzetméteres csarnok csütörtöki avatásán elhangzott: a technológiai változás gyorsulni fog, a mesterséges intelligencia, a robotok és a digitalizáción alapuló negyedik ipari forradalom fogja meghatározni az életet. Harjinder Bajwa, a Flex globális irányításért felelős alelnöke kifejtette: az autóipari szektor a cégen belül 3,5 milliárd dolláros árbevétel hoz, ami háromszorosa a 2010-11-es időszak bevételének. Magyarországon Zalaegerszeg mellett Sárváron, továbbá Mexikóban és Kínában van jelen a cég az autóipar…
Részletek>Közösségi robogómegosztó szolgáltatás indul Budapesten
Elektromos robogókra épülő közösségi közlekedési rendszer indul a nyáron Budapesten, a robogómegosztó (helyesebben robogó kölcsönző) szolgáltatás bevezetését az E.ON Hungária Zrt. támogatja egy magyar startup vállalattal közös együttműködésben – közölte az E.ON. A közlemény idézi a szolgáltatást üzemeltető Blinkee.city Kft. ügyvezető igazgatóját, aki közölte, első lépésként 50 elektromos robogóval indítják a környezetbarát közösségi közlekedést. Varsányi Tamás hangsúlyozta, hogy tavaly Lengyelországban indult blinkee.city szolgáltatás, amelyhez az idén több ország is csatlakozik. A szolgáltatás informatikai hátterét fejlesztő lengyel márkatulajdonoshoz franchaise-szerződéssel csatlakoztak, a robogómegosztás (illetve a robogó kölcsönzés) bevezetéséhez és népszerűsítéséhez kapnak segítséget…
Részletek>