Bevezetik a tőzsdére a BILK részvényeit

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) fölveszi a terméklistájára a BILK Logisztikai Zrt. törzsrészvényeit június 14-i hatállyal, de az első kereskedési napról később döntenek. A tőzsde honlapján szerdán közzétett vezérigazgatói határozat szerint a BILK 3 millió 437 ezer 500 darab, egyenként 0,8 euró névértékű, 2,75 millió euró össznévértékű, dematerializált, névre szóló törzsrészvényét vezetik be a BÉT-re. A kibocsátó a bevezetési kérelem benyújtásakor zártkörűen működő részvénytársaságként működött. A részvényeivel ezért csak a szükséges feltételek teljesítése után kezdődhet meg a kereskedés, amit a bevezetéstől számított 90 napon belül külön eljárásban kérelmezhet – írták. A…

Részletek>

Dízelbotrány: rács mögött az Audi igazgatótanácsának elnöke

Rupert Stadler Audi

Előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn az Audi német autógyártó társaság igazgatótanácsának elnökét a tulajdonos Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányával összefüggésben. A müncheni ügyészség közleménye szerint Rupert Stadlert (képünkön) bűncselekmény nyomai eltüntetésének veszélye miatt kellett előzetes letartóztatásba helyezni. A társaság ellen szabálytalan motorvezérlő rendszerrel felszerelt dízelautók európai értékesítése miatt folytatnak eljárást.  Stadler május végén került a gyanúsítottak közé, akiknek száma így húszra emelkedett. Köztük van az igazgatótanács egy tagja, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra. Nála és Stadlernél házkutatást is tartottak. Csalással és hamis állítások okirati hitelesítésében való közreműködéssel gyanúsítják őket. A VW dízelbotrányának 2015-ös…

Részletek>

Dízelbotrány: megbírságolták egymilliárd euróra a Volkswagen csoportot Németországban

Egymilliárd euró (~320 milliárd forint) bírság megfizetésére kötelezte a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen csoportot (VW) dízelüzemű motorokkal összefüggő szabálytalanságok miatt, a járműgyártó társaság közölte, hogy elfogadja a döntést. A VW közleménye szerint a bírságot azért vetették ki, mert a társaság megsértette felügyeleti kötelezettségeit a motorfejlesztő részleg tevékenységével kapcsolatban. Az ügyészségi nyomozás megállapítása szerint ez az egyik oka annak, hogy a VW 2007 és 2015 között 10,7 millió olyan – az Egyesült Államokban és Kanadában EA 288 Gen3 jelzésű, más térségekben pedig EA 189 jelzésű motorral szerelt – járművet értékesített,…

Részletek>

Jelentős bővítést tervez a prágai Václav Havel repülőtér

Václav Havel repülőtér

Jelentős bővítést tervez a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér. A beruházások értéke 2026-ig mintegy 27 milliárd koronára (308 milliárd forint) rúg – közölte a cseh CTK hírügynökség csütörtökön a repülőtér menedzsmentjére hivatkozva. A repülőtéren, amely már ma kapacitásai határán működik, a következő években egy új fel- és leszállópályát építenek és kibővül, korszerűsödik a jelenlegi kettes terminál. A munkálatok befejezése után 2026-ban a Václav Havel repülőtér évente mintegy 21 millió utas kezelésére lenne alkalmas a tavalyi 15,4 milliós új rekord forgalomhoz képest. A repülőtér menedzsmentje azzal számol, hogy az utasok száma…

Részletek>

Szabotázs vagy kabotázs: még nem döntött az Európai Parlament

Szavazásra fogják bocsátani az uniós kiküldetési irányelvhez kapcsolódó, a fuvarozói szektor új szabályozásáról szóló javaslatot júliusban az Európai Parlamentben, miután a képviselők elutasították a közlekedési szakbizottság álláspontjának automatikus jóváhagyását a testület plenáris ülésén. Az EP közlekedési bizottsága június elején szavazta meg a jelentését, s ez alapján a jövőben kivonnák a nemzetközi áru- és személyfuvarozást az uniós kiküldetési irányelv hatálya alól, a kabotázst (nem honos fuvarozók által végzett belföldi szállítást) végző sofőröket viszont nem. Ha ezt a jelentést jóváhagyta volna az EP plenáris ülése, akkor az lett volna az Európai Parlament…

Részletek>

Félmilliárdos logisztikai fejlesztést hajt végre a záhonyi Transit-Speed Kft.

Záhony

Csaknem félmilliárd forint értékű beruházást valósít meg a záhonyi székhelyű, áruátrakással, raktározással, csomagolással, kereskedelemmel és szállítmányozással foglalkozó Transit-Speed Kft. – közölte a társaság. A közlemény szerint a fejlesztés keretében elsősorban a rakománykezelés hatékonyságát és a gyorsabb árukezelést szeretnék megvalósítani egy, az ömlesztett áruk kezelésére alkalmas szállítószalag-rendszerrel, az ezek csomagolását elősegítő szalagos „Big-Bag” töltőállomással és egy zsákoló mérlegrendszerrel. A rakodási munkákat három új teleszkópos és egy gumikerekes rakodógép, valamint három villástargonca segítené, és a beruházás keretében elvégzik a rakodóterület aszfaltozását is. A digitális megfigyelő és rögzítő rendszer kiépítésével a vagyonvédelmet erősítené…

Részletek>

Ukrajna is érdeklődik a Hyperloop szupervonat iránt

Ukrajna is élénken érdeklődik a jövő szupervonata, a vákuumvasút iránt: csütörtökön együttműködési memorandumot írt alá Kijevben Volodimir Omeljan ukrán infrastrukturális miniszter Dirk Ahlbornnal, a Hyperloop Transportation Technologies (HTT) vállalat vezérigazgatójával – adta hírül a tárca. A dokumentumban a felek kifejezték szándékukat, hogy egy közös központot hoznak létre Ukrajnában, ahol a Hyperloop technológia fejlesztésében élen járó HTT vállalat ukrán szakemberekkel együtt dolgozik a technológia továbbfejlesztésén. Egyelőre még nem dőlt el, hogy ez a központ Kijevben vagy a keleti országrészben lévő Dnyipro városában lesz-e. Az emlékeztető aláírói vállalták azt is, hogy közösen…

Részletek>

Wizzair: nagyratörő tervek

Váradi József wizzair

A Wizzair száz repülőből álló flottája öt év múlva megduplázódhat, ezt követően néhány év múlva a háromszázadik gép is üzembe állhat – közölte Váradi József (képünkön), a Wizzair ügyvezető igazgatója a légitársaság századik repülőgépének üzembeállításának alkalmából. A Váradi szerint 2026-ra elérhetik az évi százmilliós utasforgalmat és a hatszázezer járatot, ami csaknem tízezer alkalmazottat igényelhet. A Wizzair 2004-ben jött létre, hogy megváltoztassa az emberek utazási szokásait, egyszerűbb és elérhetőbb légiközlekedéssel javítsa az életminőséget és új üzletek megkötését segítse elő. A Wizzair 14 év alatt 150 millió utast szállított, éves növekedési üteme…

Részletek>

Bemutatták a Rollet mobilfizetési rendszert

Debrecenben mutatták be a mobilfizetési rendszerek legújabb generációját képviselő applikációt, a Rolletet. Az alkalmazás segítségével elsőként két belvárosi parkolóba lehet behajtani teljesen auto­ma­ti­kusan, készpénz vagy parkolójegy használata, sőt egyetlen gombnyomás nélkül. A Smart City projekt ke­retében megvalósuló fejlesztéssel a jövőben nem csak parkolni, hanem tankolni vagy bevásárolni is kényel­me­sebben és gyorsabban lehet majd. Az Androidos és iOS-es okostelefonokra letölthető Rollet alkalmazással egy rövid regisztrációt követően már indulhat is a parkolás, a díjat pedig kihajtáskor rögtön levonja a rendszer a bankkártyáról – mindezt úgy, hogy a mobiltelefont lényegében elő sem kell…

Részletek>

Új csarnokkal bővíti gyárát a Knorr-Bremse

autógyártás

Mintegy 600 millió forint összegű beruházással bővíti gyárának kapacitását a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kecskeméten, az önerőből megvalósuló gyártó- és raktárterületet is magába foglaló új csarnokot még az idén átadják. Bíró Attila, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója elmondta, alig négy évvel azután, hogy átadták a Kecskemét déli iparterületén új gyártóegységüket, máris bővíteniük kell. Beszélt arról is, hogy üzemükben a legmodernebb gyártási körülmények mellett állítják elő a legmagasabb minőségű termékeket. A növekvő piaci igények és a hatékonyság folyamatos növelése révén elért sikereik pedig odavezettek, hogy mára mind a gyártó, mind a logisztikai…

Részletek>