Stratégiai együttműködés az InterTanker Zrt. és a Debreceni Egyetem között

Új szintre emeli stratégiai kapcsolatát a Debreceni Egyetem (DE) és a régió meghatározó járműipari vállalata, az InterTanker Zrt. – jelentették be a felsőoktatási intézmény és a cég vezetői szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben. Pintér Ákos, a DE rektorhelyettese és Kossa György, az InterTanker Zrt. elnök-vezérigazgató a következő lépésként a duális képzés beindítását, majd az InterTanker debreceni gyárában kihelyezett egyetemi tanszék működtetését jelölte meg. A rektorhelyettes a kihívások korának nevezte a jelenlegi időszakot, amikor a 4.0 negyedik ipari forradalom olyan szakképzett mérnököket igényel, akik a szakmájuk mellett értenek a programozáshoz, a robotika területeihez, de…

Részletek>

Új légitársaság jelenik meg Budapesten

Új légitársaság jelenik meg és új légi járatok is nyílnak az október 28-ával induló téli menetrendi időszakban – közölte szerdán a Budapest Airport. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének tájékoztatása szerint a 2017-ben alapított grúz MyWay légitársaság járatot nyit Tbiliszi és Budapest között, a társaság Boeing 737-eseivel hetente háromszor közlekedik majd a két főváros között. Négy új járat is indul a brit szigetek és Magyarország között, az easyJet heti kétszer közlekedik majd London Southendre, illetve Manchesterbe, a Wizz Air heti három járatot indít Doncaster/Sheffield repülőterére, a LOT lengyel légitársaság…

Részletek>

Az Európai Parlament 40 százalékkal csökkentené az új autók szén-dioxid-kibocsátását 2030-ra

elektromos autó

A tervezettnél nagyobb mértékben, negyven százalékkal szorítanák le 2030-ra az új autók szén-dioxid-kibocsátását a 2021-es szinthez képest az Európai Parlament (EP) szerdai strasbourgi plenáris ülésén elfogadott határozat értelmében. Az Európai Bizottság eredeti javaslatai alapján 2025-re 15 százalékkal, 2030-ra harminc százalékkal kellene csökkenteni az új személyautók és könnyű haszongépjárművek által kibocsátható szén-dioxid mennyiségét a 2021-re előirányzott értékhez képest. Az EP azonban ennél ambiciózusabb csökkentést írna elő: 2025-re húsz, 2030-ra negyven százalékot. A célértékeket túllépő gyártóknak pedig büntetést kellene fizetniük az európai költségvetésbe, amiből az autóipari változások által érintett munkaerő továbbképzését finanszíroznák. A…

Részletek>

Átadták a Gallicoop Zrt. új csomagolócentrumát Szarvason

Átadták a Gallicoop Zrt. mintegy 1,69 milliárd forintból megépült új csomagolócentrumát a Békés megyei Szarvason szerdán. A fejlesztést felerészben a kormány támogatta, a fennmaradó részt a vállalat saját erőből finanszírozta. A 2200 négyzetméteres csarnokot a legmodernebb csomagoló- és hűtőberendezésekkel szerelték fel. A csomagolócentrumban három műszakban gyártanak pulykahúsból készült szeletelt termékeket, a létesítményben 55 szakember dolgozik. Erdélyi István, a részvénytársaság elnök-vezérigazgatója elmondta: a vállalat a legnagyobb zárt rendszerű pulykahús-termelő integráció az országban, amelynek tevékenységi köre a pulykakeltetéstől, a feldolgozásig és húskészítmények előállításáig és értékesítéséig terjed. Évente 39 ezer tonna pulykát vágnak…

Részletek>

Naegele a magyarországi Penny Market élén

2018 október 1-től Florian Jens Naegele (képünkön) a Penny Market Magyarország Kft. új ügyvezető igazgatója (CEO). Az új ügyvezető Jens-Thilo Kriegert váltja ebben a pozícióban. Naegele 2018. október 1-jével veszi át a cég vezetését Magyarországon. Az új ügyvezető az alábbi területekért fog felelni: értékesítés, beszerzés, expanzió, marketing, építés, revízió, minőségbiztosítás és projekt menedzsment. Naegele korábban az Aldi Süd és az Aldi Svájc menedzsmentjének volt a tagja, majd a Lidl vezetését erősítette, Magyarországra pedig a Penny Market németországi vezetéséből érkezett.

Részletek>

A MINI rekordévre számít az idén Magyarországon

A BMW Group „lovebrand” márkája, a Mini is profitál a magyarországi autópiac élénküléséből, az első háromnegyed év eredményei alapján várhatóan sikerül a tavalyi, 224 darabos rekordeladást felülmúlni. A BMW Magyarország tájékoztatása szerint az első kilenc hónapban 184 MINI-t adtak el Magyarországon a márkakereskedések. A prémium szegmensben szereplő „életmódautó” ezzel ugyan mindössze 0,18 százalékos részt tudhat magáénak a piacon, erősödése 2017-ben azonban erőteljes volt, amikor 2016 évi eladásait több mint 80 százalékkal teljesítette túl. Salgó András kommunikációs vezető jelezte: a környezetbarát járművek iránti fokozódó érdeklődés is támogatja a MINI-t, amely 2017…

Részletek>

A légitársaságok 16 százalékkal többet fordítanak információtechnológiára az idén

szerver

A légitársaságok 16 százalékkal növelik majd az információtechnológiára és informatikai fejlesztésekre szánt költségvetésük mértékét az idén a repülőtéri informatikai rendszereket fejlesztő SITA elemzése szerint. A SITA Budapesten tartott konferenciájával egy időben közzétett tanulmányában azt írta, az előző évhez képest 2017-ben nem változott az it-beruházásokra fordított összeg, a teljes bevétel 3,1 százalékát, mintegy 21 milliárd dollárt fordítottak erre a célra. Az idei évben azonban már fejlődés várható, a 2017-es szinthez képest 16 százalékkal harmincmilliárd dollárra emelkedik majd ez a költségtétel. Az elemzésben rámutattak arra, hogy a légitársaságok kilencven százalékának van már…

Részletek>

Rontotta profitkilátásait a Ryanair

Ryanair

A szeptemberi sztrájkok és azok utóhatása miatt csökkentette profit-előrejelzését az ír Ryanair diszkont légitársaság. A cég közleménye szerint az év kilencedik hónapjában két napon is összehangolt sztrájkot tartott 5 európai országban és bár ezeken a napokon is közlekedett a járatok 90 százaléka, az embereknek – mint írták – megrendült a bizalma és újabb sztrájktól tartva elpártoltak tőlük. Emiatt a harmadik negyedéves előzetes foglalások rosszabbul állnak, mint egy évvel korábban. Emellett a mintegy nyolcszáz járat törlése miatt a 261-es uniós irányelv alapján kifizetett kártérítés is sokkal magasabb volt, mint a tervezet,…

Részletek>

Csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma szeptemberben Magyarországon

autó átadás, vásárlás

Szeptemberben 7,4 százalékkal kevesebb új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországom, mint egy évvel korábban, ugyanakkor az év első kilenc hónapjában 26,5 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján. Szeptemberben 8888, az első három negyedévben pedig 104 617 új személygépkocsi került forgalomba. Ebből összesen 867 volt tisztán elektromos autó, 97,5 százalékkal több, mint tavaly az első kilenc hónapban. A forgalomba helyezett plug-in hibridek száma 585 volt, ami 93,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatait.…

Részletek>

A Spar olyat kapott, amilyet még senki, soha

Spar

Első alkalommal adták át a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat, az elismeréssel az egészséges és biztonságos magyar termékek piacra juttatását ismerik el, amelyet a Spar Magyarország Kft.-nek ítéltek – fogalmazott az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára. Farkas Sándor a négynapos élelmiszerkereskedelmi konferencia második napján megrendezett díjátadó ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy a magyar mezőgazdasági termelésben meglévő mintegy negyven százalékos tartalék kiaknázható lenne, ha „az üzleti szemléletet a termelői oldalhoz közelítenék”, azaz kihasználnák a piaci szereplők közötti együttműködés lehetőségét, valamint megjelenne a gazdálkodásban a digitalizáció, a robotika és a precíziós gazdálkodás. Ennek eredményeként mintegy 25-30…

Részletek>