Ragaszkodnak a németek az autóikhoz

A németek ragaszkodnak autóikhoz, a környezetkímélő eszközök használatának ösztönzése csak a járműállomány növekményében jelentkezett – állapítja meg a német szövetségi közlekedési minisztériumnak a lakosság közlekedési szokásairól összeállított tanulmánya. A „Mobilität in Deutschland 2017” tanulmány megállapításai szerint Németországban a kilométer-teljesítményt tekintve vitathatatlanul az autó a domináns közlekedési eszköz, különösen a nagyvárosokon kívül. A személygépkocsi azonban átlagos hétköznapi használatban is legfeljebb 45 percig van forgalomban, egyébként pedig parkol. A tömegközlekedési eszközöket, az autómegosztó szolgáltatásokat és a kerékpárt pedig főként csak nagyvárosokban veszik igénybe a lakosok, de ott valamelyest növekvő számban. Az elektromos…

Részletek>

A FlixBus elektromos távolsági buszt indított Németországban

FlixBus

Áprilisban a FlixBus a világon elsőként teljesen elektromos buszt kezdett tesztelni távolsági útvonalon Párizs és Amiens között, október végén pedig elindult a második e-FlixBus Németországban, Frankfurt és Mannheim között. A német busz a Greenpeace Energy által biztosított 100 százalékban áramot használ. „Formálni szeretnénk a mobilitás jövőjét. Bár az e-buszok pillanatnyilag még jóval drágábbak egy átlagos busznál, meggyőződésünk, hogy a jelenlegi fejlesztés hosszú távon megtérülő befektetés lesz a cég, az utasok és a környezet szempontjából is” – mondta el André Schwämmlein, a FlixBus alapítója. „Szolgáltatóként kifejezzük, hogy a mobilitási szektorban egy…

Részletek>

További akvizíciós lehetőségeket keres a Duna House

Duna House

A Duna House az európai ingatlanpiac meghatározó szereplőjévé akar válni, ezért már nemcsak a régióban, hanem egész Európában keresi a további akvizíciós lehetőségeket, 2-20 millió euró közötti befektetést terveznek. Guy Dymschiz, a Duna House Holding Nyrt. társ-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten kijelentette, nem bánták meg, hogy a társaság 2016. novemberében belépett a Budapesti Értéktőzsdére, ahol a részvényeket prémium kategóriában jegyzik. Ugyanakkor úgy vélte, hogy részvényük jelenlegi árfolyama nem tükrözi a cég valódi értékét – kedden a részvények záróára 3660 forint volt. Rámutatott: a részvények árfolyamában nem jelenik meg, hogy a társaság…

Részletek>

Átkelő hajójáratok közlekednek karácsonyig a Duna belvárosi szakaszán

Átkelő hajójáratok közlekednek karácsonyig a Duna belvárosi szakaszán, a Kossuth Lajos tér-Batthyány tér-Várkert Bazár- etőfi tér útvonalon közlekedő D2-es jelzésű hajókon napijegyekkel, bérletekkel, valamint hajójeggyel lehet utazni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. Mint írták, a M2-es metró Kossuth Lajos téri állomásának pótlása idején már több ízben közlekedett átkelőhajó a Kossuth Lajos tér és a Batthyány tér között, ennek a szolgáltatásnak a népszerűsége, sikere indokolja a hajóközlekedés átkelőszerepének fokozását. A november 12-étől december 23-áig közlekedő D2-es hajójárat célja, hogy a belvárosban a Duna két partja között biztosítsák az átkelést. A…

Részletek>

HungaroControl: egyre több a repülésbiztonságra kockázatos lézerzavarás

Egyre több a repülésbiztonságra kockázatos lézerzavarás Magyarországon, az idén eddig mintegy száz bejelentés érkezett a HungaroControlhoz, amit minden esetben haladéktalanul jelentettek az illetékes hatóságnak – közölte a légiforgalmi társaság. A HungaroControl hangsúlyozza, a kézben hordható lézerrel akár tíz kilométerről is rá lehet világítani úgy egy repülőgépre, hogy a fénye megzavarja a pilóta látását, elterelje a figyelmét. Komoly kockázata van annak, ha leszállás vagy felszállás közben a manővert végrehajtó személyzet, csak egy rövid időre is elveszíti az éleslátását. A HungaroControl közleménye szerint Magyarországon is előfordult már, hogy a lézer fénye annyira…

Részletek>

Durván változok az ÁFA-rendszer

Alapvető változásokat fog hozni az Európai Unióban a vállalatok közötti, határokon átnyúló termékértékesítési ügyletek ÁFA kezelésében az Európai Parlament által elfogadott új szabályozás. Az átfogó reform célja, hogy kiszűrjék az eddig visszaélésekre lehetőséget adó elemeket, illetve a módosításokkal a vállalkozások adminisztratív terheit is csökkenteni szeretnék. A jelenleg hatályos szabályozás értelmében, termékek Európai Unión belüli kereskedelme során az ÁFA szempontjából két ügylet valósul meg: egy áfamentes értékesítés a kiindulási tagállamban, és egy megadóztatott beszerzés a rendeltetési hely szerinti tagállamban. Az EU-n belüli beszerzés lényege, hogy a beszerzőnek a megvásárolt termékre vonatkozó,…

Részletek>

A Raiffeisen Bank az Agora Budapestbe költözik

A HB Reavis nemzetközi ingatlanfejlesztő vállalat bejelentette, hogy a Raiffeisen Bank az Agora Budapestbe költözik. Az új bérleti megállapodás méretét tekintve a HB Reavis történetében és a 2018-as magyarországi irodapiacon is az egyik legnagyobbnak számít: a bank közel húszezer négyzetméternyi irodaterületet bérel majd hosszú távra az Agora Towerben, a városléptékű beruházás első épületében. A Raiffeisen Bank több mint 1300 munkatársa két különböző irodaházból költözik az új székházba 2020 elején. A bank új otthona, az Agora Budapest változatos, felhasználó-központú szolgáltatásokat, többek között intelligens épület-megoldásokat, co-working irodát, tágas közösségi tereket, projektbe integrált…

Részletek>

Waberer’s Q3: szokatlanul kedvezőtlen hatások

Waberer's

A Waberer’s International Nyrt. ismertette a 2018. szeptember 30-án zárult három hónap pénzügyi eredményeit. Lajkó Ferenc (képünkön), a társaság vezérigazgatója elmondta: „2018 harmadik negyedévében a piaci dinamikák szokatlanul kedvezőtlen hatással voltak pénzügyeinkre. A korábbi negyedévekhez hasonlóan, az előző év hasonló időszakához viszonyítva mindkét kulcsfontosságú szegmensünkben kétszámjegyű növekedés jelentkezett az üzemanyagárakban, és ez a feszes munkaerőpiaci helyzettel együtt nyomást gyakorolt a marzsokra. Ebben a környezetben stratégiánk a szűkülő marzsok áremeléssel történő kompenzálására irányult, ezt azonban nyáron, a bőséges kapacitás időszakában kedvezőtlen volumenhatás kísérte. Úgy látjuk, hogy az árufuvarozás piaca még nem árazta…

Részletek>

Elektromos bérbicikli-hálózat nyílik a párizsi agglomerációban

A Párizs környéki Ile-de-France régió egy éven belül elindítja elektromos bérbicikli-hálózatát, amellyel a francia főváros és környékének 12 millió lakosát próbálják meg arra ösztönözni, hogy kerékpárral járjanak be a fővárosba dolgozni. Ez az első olyan kezdeményezés a több mint tíz éve működő bérbicikli-hálózat, a Vélib, és az azóta elindult számos elektromosautó-, robogó-, roller- és kerékpárkölcsönző rendszer után, amelyet nem kizárólag Párizsban, hanem a teljes régióban, azaz a fővárost környező 1276 településen is lehet majd használni. A tízezer biciklivel induló rendszerben középtávon húszezerre kívánja növelni a bérelhető kerékpárok számát a régió…

Részletek>

Idén 600 millió forintos árbevétellel számol a Foxpost

Bengyel Ádám Foxpost

A magyar tulajdonú Foxpost csomagautomata-hálózat idén hatszázmillió forintos, jövőre pedig már egymilliárd forint feletti árbevételre számít, a várható növekedést a hálózat folyamatos bővítésével magyarázták, illetve azzal, hogy egyre többen veszik majd igénybe a cég szolgáltatásait – közölte a cég. A közlemény szerint a társaság idén eddig országszerte 36 újabb automatát helyezett üzembe, így már 103 készülék áll az ügyfelek rendelkezésére. Nőtt a szolgáltatás földrajzi lefedettsége is: az eddigi 33 település után további 15 városban és újabb négy budapesti kerületben – és így több mint ötmillió ember számára váltak elérhetővé a…

Részletek>