Az Opel szentgotthárdi motorgyárában új benzinmotor gyártása indul el az idén az év második felében, eközben a márka két új elektromos és több megújított modellel készül arra, hogy növelje értékesítését és piaci részesedését is Magyarországon. Az Opel Magyarország honlapján közölte: 12 336 eladott autóval, 7,4 százalékos növekedéssel és 7,74 százalékos piaci részesedéssel zárták 2018-at. Megjegyezték: az eladások több mint húsz százaléka városi terepjáró (SUV) volt. Bakai Gergely, az Opel Magyarország ügyvezetője tájékoztatása szerint megújul a haszonjármű portfólió, és felfrissítik személyautó-palettát is. A márka megjelenik egyebek mellett egy plug-in hibrid SUV-val…
Részletek>Szerző: ©
Önvezető járműtechnológiai együttműködésre készül a német autóipar
Együttműködésre készülnek a nagy német autóipari vállalatok a vezető nélküli járműtechnológia közös fejlesztése érdekében – írta a német Manager Magazin hírportál. A lap értesülése szerint a nagy német autógyárak és alkatrész-beszállító cégek, a Volkswagen, a BMW, a Daimler, illetve a Bosch és Continental vizsgálják az együttműködés lehetőségeit az önállóan navigáló, önvezető járművek technológiájának kifejlesztésében. A kezdeményezés mögött a Volkswagen AG vezérigazgatója, Herbert Diess és a BMW fejlesztési igazgatója, Klaus Frölich áll. A lap úgy tudja, hogy a tervezett együttműködés elméletileg nyitva áll más vállalatok előtt is. A BMW és a…
Részletek>Brexit: az Airbus kivonulhat Nagy-Britanniából
Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium vezérigazgatója szerint kérdésessé válhat a cég további jelenléte a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból. Tom Enders, a napokban közzétett, rendkívül indulatos hangvételű videóüzenetében arra kéri a politikai döntéshozókat, hogy ne hallgassanak „arra a Brexit-pártiak által hangoztatott őrültségre”, amely szerint az Airbusnak hatalmas gyárai vannak Nagy-Britanniában, és ezért „nem tud megmozdulni, örökre jelen lesz” a brit gazdaságban. Enders szerint tévednek, akik így érvelnek, mivel sok más olyan ország van, amely „boldogan gyártana” például szárnyakat az Airbus…
Részletek>A Duna House 20-30 százalékkal több közvetített lakáshitelre számít idén
A Duna House cégcsoport tavaly 54 milliárd forint felett közvetített lakáshiteleket, idén húsz-harminc százalékos bővülésre számítanak a lakásárak, valamint az igényelt hitelösszeg emelkedése miatt – közölte a Duna House. A Duna House Hitelcentruma által közvetített hitelek alapján tavaly a negyedik negyedévben a fővárosban az ügyfelek átlagosan 15,049 millió forintot igényeltek jelzáloghitel formájában, az ország nyugati részében ez az összeg 10,3 millió forint, Kelet-Magyarországon pedig 9,43 millió forint volt. Az értékek kissé meghaladták a 2018. harmadik negyedévit. Budapesten néhány hónap alatt 32-ről 38 százalékra nőtt a legalább 15 millió forintot elérő…
Részletek>ITM: húsz nemzetközi IC+ vasúti kocsi 2019 első felében forgalomba áll
Hetven belföldi forgalmú IC+ vasúti kocsi sorozatgyártása elindult, ebből öt már közlekedik, további húsz darab, nemzetközi forgalmú IC+ jármű pedig 2019 első felében áll forgalomba – közölte Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára. Cseresnyés elmondta, hogy a közbeszerzési eljárások és a beszállítások elhúzódása, a humánerőforrás területén felmerült kapacitáshiány következében a húsz darabos projekt valamelyest elhúzódik az eredeti tervhez képest, de szerinte a késedelem fejlesztés közlekedésszakmai és iparstratégiai jelentőségét figyelembe véve nem jelentős. A MÁV-Start tavaly márciusi tájékoztatása szerint 53 ezer alkatrészből, átlagosan 5500 munkaóra alatt készül el a…
Részletek>Fejlesztik az e-útdíj rendszert a tehergépjárművek környezetvédelmi besorolásának ellenőrzése miatt
Fejlesztik az e-útdíj rendszerét, azon belül is a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek útdíjfizetését lehetővé tevő HU-GO-t, hogy kiszűrjék ebben a kategóriában a hibásan megadott környezetvédelmi besorolásokat, és automatikusan javítsák ezeket – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. Az intézkedés a személygépjárműveket nem érinti, a magyar tehergépjárműveket is csak 2019 második felétől – jelezték. A fejlesztéssel csökkenhet a kategóriatévesztésből adódó bírságolások száma, és az útdíjszedés is pontosabbá válik – mutatott rá a NÚSZ. A közlemény szerint a fejlesztés az adatfeltöltési szakaszban van. A HU-GO rendszerben 2018 decembere óta minden felhasználónak…
Részletek>MÁV: a TRACO Zrt. szállíthatja és telepítheti a vasútállomásokra és megállóhelyekre a jegyautomatákat
A TRACO Zrt. nyerte a MÁV pályázatát, így a cég szállíthatja és telepítheti a vasútállomásokra és megállóhelyekre a jegyautomatákat – közölte a vasúttársaság. A közlemény szerint a TRACO Zrt. 375 (opcionálisan plusz 110 darab) jegyautomatát telepíthet országszerte; a pályázatra három érvényes ajánlat érkezett, ezek közül választották ki az említett céget. A nyertes a szerződés hatályba lépése után két hónappal tizenöt – készpénzes és bankkártyás fizetésre alkalmas – automatát szállít, amelyek két hónapig próbaüzemben fognak működni nagy utasforgalmú helyeken a már meglevő automaták mellett. Az opcióval együtt 3,8 milliárd forint értékű…
Részletek>Több mint 3 millió gumiabroncsot értékesítettek tavaly Magyarországon
Több mint hárommillió gumiabroncsot értékesítettek tavaly Magyarországon, az elért eredmény rekordnak számít – mondta Hunyadi Szabolcs, a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke. Hozzátette: minden gumiabroncs-kategóriában jelentős volt a növekedés. Példaként említette, hogy a motorkerékpár abroncsok eladása 5 százalékkal, a személygépkocsikra való gumik értékesítése pedig kilenc százalékkal nőtt az előző évhez képest. A nehézgépjárművek szegmensében az egy évvel korábbihoz képest a teherautó és autóbusz gumikból 21 százalékkal több, a földmunkagépekre való gumiabroncsokból 25 százalékkal több, a mezőgazdasági gépekre való gumiabroncsokból pedig 12 százalékkal több fogyott. A gumiabroncsok évszak szerinti bontásánál kiemelte, hogy…
Részletek>A piac növekedésére számít a lízingszövetség
A Magyar Lízingszövetség arra számít, hogy az idén tovább növekszik a magyar újautó-piacon, a lízingfinanszírozás az eladások negyven százalékánál kaphat szerepet. A közleményben a Magyar Lízingszövetség felidézi, hogy tavaly megközelítően 137 ezer új autó kelt el, ami 17,5 százalékos növekedés éves összevetésben, az új autók negyven százaléka pedig pénzügyi lízingkonstrukció segítségével került forgalomba. Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a közleményben rámutatott arra, hogy a magánszemélyek is nyitottabbak a lízingkonstrukciókra az újautó-beszerzéseknél. A főtitkár szerint ez többek között a lízingkonstrukciók rugalmasságával, az alacsony kamatokkal és a háztartások javuló pénzügyi helyzetével…
Részletek>GVH: megvalósulhat a MediaMarkt irányításszerzése a Tesco kilenc áruházának elektronikai üzletága felett
Irányítást szerezhet a MediaMarkt a Tesco kilenc áruházának elektronikai üzletága felett – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A közlemény szerint a GVH megállapította, hogy nem jár káros versenyhatásokkal a MediaMarkt irányításszerzése egyes Tesco áruházak elektronikai üzletága felett. A tranzakciót követően a Media Markt Retail Cooperation Kereskedelmi Kft. kilenc helyszínen – Budapest, Veszprém, Sopron, Baja, Esztergom, Szekszárd, Dunaújváros, Kaposvár, Tatabánya – üzemeltethet eladótéren belüli, szakosított, műszaki fogyasztási cikkeket árusító üzletet a Tesco-Global Áruházak Zrt. értékesítési helyszínein belül. A GVH közölte, hogy országosan, illetve településeken is vizsgálta az összefonódás lehetséges versenyhatását a…
Részletek>