Gyors és hatékony válaszlépéseket fog elrendelni az Európai Unió, amennyiben az Egyesült Államok védővámokkal sújtja a gépjárművek és autóalkatrészek importját – figyelmeztetett az Európai Bizottság szóvivője. Az amerikai kereskedelmi minisztérium vasárnap nyújtotta be jelentését Donald Trumpnak arról, hogy álláspontja szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e a nagymértékű jármű- és alkatrészimport az Egyesült Államokban. Egyes források szerint a tárca arra jutott, hogy igen, és ennek nyomán az elnök védővámokat rendelhet el, mint tette tavaly az acél- és alumíniumáruk esetében is. „Az Európai Bizottság gyors és megfelelő válaszokat fog adni, ha a jelentés nyomán…
Részletek>Szerző: ©
A Wizz Air júniusban új járatot indít Spanyolországból Budapestre
A Wizz Air új járatot indít június 16-tól a spanyolországi Castellónból Budapestre, a gépek szerdánként és vasárnaponként közlekednek majd – közölte a Wizz Air. A diszkont légitársaság 2018-ban több mint ötmillió utast szállított Magyarországról induló és az országba érkező járatain, ami meghaladja bármely más légitársaság egy év alatt valaha elért magyarországi forgalmát, és évi 18 százalékos növekedést jelent. A Wizz Air Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága, 107 darab Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet, több mint hatszáz útvonalat kínál 26 bázisról, 145 célállomásra, 44 országban. Az…
Részletek>Airbus-alelnök: „katasztrófa, ami Brexit-ügyben történik”
Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium alelnöke szerint „katasztrófa”, amit a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében „a politika művel”. Katherine Bennett a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában egyenes utalást tett arra, hogy az Airbus átgondolná jövőbeni nagy-britanniai beruházásait, ha nem lép életbe a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás. Bennett, aki az Airbus nagy-britanniai részlegének vezetője, a BBC-műsorban kijelentette: megállapodás nélküli Brexit esetén kezelhetetlen helyzet állna elő, és ennek „abszolút katasztrofális” következményei lennének az Airbus számára. Hozzátette: rendezetlen kilépés esetén a cégnek „nehéz döntéseket” kellene meghoznia, mindenekelőtt komolyan át kellene tekintenie jövőbeni nagy-britanniai beruházásainak…
Részletek>Az EU-ban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma januárban
Az Európai Unióban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma januárban az egy évvel korábbihoz képest – immár az ötödik egymást követő hónapban -, részben az új emisszió-mérési eljárás szeptemberi életbe léptetése miatt. Az európai autógyártó vállalatok szakmai képviseleti szervezete, az ACEA pénteken azt közölte, hogy januárban éves összehasonlításban 4,6 százalékkal, 1 millió 196 ezerre csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. Januárban csupán hat országban nőttek az éves szintű eladások, Litvániában (+49 százalék), Romániában (+18,8 százalék), Magyarországon (+9,2 százalék), Portugáliában (+8,3 százalék), Dániában (+7 százalék) és…
Részletek>Öt trend, ami a munka világát befolyásolja
Számos meghökkentő előrejelzés lát napvilágot annak kapcsán, milyen lesz a jövő munkahelye, mekkora szerepet kapnak majd a robotok. Hogy melyik előrejelzés lesz a legközelebb a valósághoz, még nem tudni. Ugyanakkor ezen előrejelzések alapja sokszor közös, a következtetéseket a munkahelyekre ható változásokból vezetik le. Ezen változások öt tényezőben, megatrendben foglalhatóak össze – derült ki az SAP szoftvercég „Future of Work Now” budapesti konferenciáján. Az öt trend Először, a vállalatok agilisabbá válnak. A foglalkoztatók egyre inkább felismerik, hogy akkor tudnak sikeresek lenni, ha a körülöttük lévő változások a saját munkaerejükben is megjelennek,…
Részletek>Magyar startuppal javítja logisztikai folyamatait az IKEA
Az Aeriu magyar startuppal közösen újítja meg leltározási folyamatait az IKEA. A dróntechnológiának és a mesterséges intelligenciával rendelkező szoftvernek köszönhetően a termékek összeírása és áttekintése fenntarthatóbb, biztonságosabb, gyorsabb és pontosabb, a vásárlók valós időben kapnak információt azok elérhetőségéről. Az utóbbi egy évben a soroksári IKEA áruházban tesztelték a felhő alapú adatkezelési és tárolási megoldást. Ha a fejlesztések sikerrel zárulnak, további áruházakban is alkalmazhatják a technológiát. Az IKEA az online kereskedelemmel járó bővülő igények kielégítésére olyan digitális megoldásokon dolgozik, melyek a vásárlást kényelmesebbé és gyorsabbá tehetik. A jelenlegi áruházi folyamatokat ehhez…
Részletek>Közeleg a tízezer milliárd forintos álomhatár
A nemsokára kezdődő és a tervezett fejlesztéseknek köszönhetően a magyar autóipar éves termelési értéke hamarosan elérheti a tízezer milliárd forintot – hangzott el az Enmech Hungary Kft. sajtótájékoztatóján. Az autóipari alkatrészgyártó társaság 6,4 milliárd forint értékben bővíti péceli üzemét, a beruházást a kormány 641 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti. Az ágazat tavaly csaknem 8500 milliárd forintot termelt és 172 ezer munkavállalót foglalkoztatott Magyarországon. Az Emnech anyavállalatának európai vezetője közölte, hogy az új üzem termelése októberben indulhat el. Wolfgang Bochtler (képünkön), a Mektec Europe GmbH. vezérigazgatója hozzátette, hogy a Pest…
Részletek>A német autókereskedők is megérzik a dízelek népszerűségének csökkenését
Romlott tavaly a német autókereskedők bevételarányos jövedelmezősége elsősorban a dízeljárművek csökkenő népszerűsége és az új modellek típusengedélyének akadozó kiadása miatt – derül ki az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a Zentralverband Deutsches Kraftfahrzeuggewerbe (ZDK) közleményéből. Az ágazatban működő cégek értékesítési árbevétele 2,6 százalékkal 179 milliárd euróra emelkedett ugyan 2018-ban, bevételarányos nyereségük azonban 1,0 és 1,3 százalék között alakult, míg 2017-ben 1,5 százalék volt az átlag. A dízeltechnológia szűnni nem akaró hibáztatása és az új járművek WLTP emissziós mérési eljáráshoz kötött engedélyeztetésének a fennakadásai komolyan megviselték az autókereskedelmi ágazatot – mutatott rá…
Részletek>Putyin kiadta az ukázt: Oroszország újra gyártson szuperszonikus utasszállító repülőgépet
A szuperszonikus utasszállítók oroszországi gyártásának felújítását sürgette ismét Vlagyimir Putyin. Putyin méltatta, hogy Tatárföld fővárosában a Tu-160-as szuperszonikus rakétahordozó repülőgép és fegyverzetének felújításával „gyakorlatilag új gépet hoztak létre”. „Vissza kell most térnünk a szuperszonikus utasszállításhoz. Ezen kell most gondolkodnunk” – jelentette ki az elnök egy közösségi fórumon, amelyen felmerült az a kezdeményezés, hogy interaktív műszaki múzeumot alakítsanak ki egy felújított Tu-144-es utasszállító belsejében. Emlékeztetett rá ugyanakkor, hogy Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök hajdan nem volt hajlandó elárulni, mennyibe kerül egy Tu-144-es előállítása. Arra intett, hogy a projektet „a józan ész keretei között”…
Részletek>Több száz millió forintos költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy fuvarszervező cég ellen
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt emeltek vádat öt ember ellen, többüket üzletszerűen elkövetett pénzmosással és hamis magánokirat felhasználásával is vádolják – közölte a Heves megyei főügyész. Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint az érintettek fiktív pályázatokkal vissza nem térítendő állami támogatásokat szereztek meg. A bűncselekmény-sorozatot az ügy elsőrendű vádlottja hangolta össze, aki évekkel ezelőtt szerteágazó tulajdonosi háttérrel, egy nevében fuvarszervezéssel foglalkozó céget hozott létre, melynek vezetésére előbb a másod-, majd a harmadrendű vádlottat kérte fel. Egyikük sem rendelkezett tapasztalatokkal a vállalatirányítás terén. A negyed- és ötödrendű vádlottak…
Részletek>