Nagyjából húszmilliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki importvámokat az Európai Unió a Boeing repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott, washingtoni támogatások miatt – jelentették be. Az Európai Bizottság előkészített és nyilvános konzultációra bocsátott egy listát azon termékekről, amelyeket ellenintézkedésként büntetővámokkal sújthat. Ezek a dohány- és élelmiszeripari termékektől kezdve a bőröndökön, játékkonzolokon, traktorokon át egészen a helikopterekig, a repülőgép- és autóalkatrészekig számos amerikai árut érintenének. A brüsszeli testület ezzel párhuzamosan jelezte, hogy nyitott a tárgyalásokra az Egyesült Államokkal. Szakértők szerint a lépés válasz arra, hogy Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főképviselő múlt héten hasonló korlátozásokkal…
Részletek>Szerző: ©
Elkerülő útért gyűjtöttek aláírást Környén
Hatezernél több aláírás gyűlt össze két helyi lakos kezdeményezésére egy hónap alatt a Komárom-Esztergom megyei Környén a települést elkerülő út megvalósítása érdekében. Az aláírásokat átadták a polgármesternek – közölte az önkormányzat. A községháza tájékoztatása szerint az akció kezdeményezői a Környén évtizedek óta tapasztalható, elviselhetetlen mértékű átmenő forgalomra kívánják felhívni a szaktárca, a közlekedési hatóság és a politikusok figyelmét. A 4600 lelkes település az Oroszlány, Tata és Tatabánya közötti utak metszéspontjában található. Fő utcáján a forgalomszámlálási adatok szerint naponta 16 ezer személyautó és ezernél több nehézgépjármű halad át, mert az útvonalat a…
Részletek>SEAT: meglódulhat az év második felében az újautó-értékesítés
Meglódul az év második felében a magyarországi újautó-értékesítés a nagycsaládosok autóvásárlását támogató program hatására a márkakereskedők várakozásai szerint, miután már most élénk érdeklődést, egyidejűleg kivárást tapasztalnak – értékelte a piacot Papp Zoltán, a Porsche Hungaria márkaigazgatója. A SEAT márkáért felelős vezető szerint az első négy hónapot jellemző visszafogott növekedést júliustól meglendíti a hétüléses modellek iránt jelentkező igény. A SEAT kínálatában két ilyen modell van, az Alhambra és a nemrégiben megjelent Tarraco. Ez utóbbitól mint az SUV paletta új tagjától is sokat várnak: évi három-négyszáz darabbal növelheti a márka eladásait. A…
Részletek>Az első negyedévben visszaesett az ipari ingatlanok iránti kereslet
Az első negyedévben az ipari ingatlanok iránti teljes bérlői kereslet a fővárosban és környékén 83 680 négyzetmétert tett ki, ami 19 százalékos visszaesést jelez az előző év azonos időszakához képest – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF). A kereslet 57,9 százalékát szerződéshosszabbítások tették ki, az új szerződések részaránya 19,9 százalék, míg a bővülések aránya 3,2 százalék volt. Ezen felül kötöttek még hat előbérleti szerződést is, ezek adták a kereslet 19 százalékát. Az üresedési ráta negyedéves szinten enyhén, 0,7 százalékponttal emelkedett, így az üres területek aránya 3,1 százalékon állt,…
Részletek>Mintegy húsz százalékkal csökkent a Boeing üzemi eredménye az első negyedévben
Mintegy húsz százalékkal csökkent a Boeing repülőgépgyártó üzemi eredménye a március 31-ével végződött első pénzügyi negyedévben az előző év azonos időszakához képest – derül ki a chicagói székhelyű gyártó közleményéből. Az eredmények azt mutatják, hogy a társaság bevételei két százalékkal 22,9 milliárd dollárra, az üzemi eredmény 21 százalékkal 1,9 milliárd dollárra, az adózott eredmény pedig 13 százalékkal 2,1 milliárd dollárra csökkent. Ennek hátterében a Boeing 737 MAX repülőgépek repülési tilalma áll, ezzel egy időben ugyanis a Boeing új gépeket sem tud átadni. A kiesést a szolgáltatások és hadiipari megrendelések után…
Részletek>Közel 28 milliárd forint értékben kötött újabb hitelszerződéseket a Cordia
Közel 28 milliárd forint értékben kötött újabb hitelszerződéseket a Cordia. A vállalat öt budapesti lakóingatlan-projektjének finanszírozásához az OTP Bankkal, a Takarék Csoporttal és a Sberbankkal írt alá megállapodást – közölte a Cordia. A Cordia a főváros XIII. kerületében épülő, 412 lakásos Marina Life 1. és 2. üteme, valamint a IX. kerületi Millennium-negyedben található, 306 otthonból álló Akadémia Garden fejlesztése miatt kötött finanszírozási szerződést az OTP Bankkal, 17,5 milliárd forint értékben. A Marina Life I. lakásainak már a hetven százalékát, az Akadémia Garden lakásainak pedig már a 35 százalékát értékesítették. Szintén…
Részletek>Csökkent a személyautógyártás az első negyedévben Csehországban
Az idei első negyedévben 363 052 személygépkocsit gyártottak Csehországban, ami éves összehasonlításban 3,8 százalékos csökkenés – közölte a cseh autóipari szövetség. A legnagyobb csehországi autógyár, a Skoda Auto 231 280 kocsit gyártott, három százalékkal kevesebbet, mint 2018 első negyedében. A Hyundai Nosovice termelése 12 százalékkal esett vissza. A koreai tulajdonban lévő gyár 73 ezer személyautót gyártott a január-márciusi időszakban. A legkisebb autógyár, a japán-francia TPCA Kolín ugyanakkor öt százalékkal növelte termelését és a három hónap alatt 58 772 személygépkocsit gyártott. A cseh autóipari szövetség azzal számol, hogy a gépkocsigyártás a…
Részletek>Megduplázta villamos motorvonatai számát a GYSEV Zrt.
Tízzel nőtt, így összesen húsz Flirt motorvonatból áll a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája, miután lezárult a társaság harmadik beszerzési projektje. A vonatok a GYSEV teljes, villamosított vonalhálózatán szállítják az utasokat – közölte a vasúttársaság. A GYSEV 2013 és 2015 között két projekt keretében tíz új motorvonatot vásárolt, és 2016-ban jelentette be, hogy megduplázza Flirt vonatainak számát. Az új generációs motorvonatok megfelelnek a legújabb úgynevezett Crash ütközési normáknak, nagyobb biztonságot nyújtva a mozdonyvezetőknek, emiatt az új járművek az előző generációs motorvonatokhoz képest 2,8 méterrel hosszabbak. A 77,1 méter hosszú, négyrészes motorvonatok…
Részletek>A kormány 3200 milliárd forint fordít 2024-ig közútfejlesztésre
A kormány 3200 milliárd forintot fordít 2024-ig közútfejlesztésre – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Vámospércsen, a 48-as számú főút Debrecen és Nyírábrány közötti szakasza felújításának alapkőletételén. Mosóczi László hangsúlyozta: a kormány kiemelt feladatának tekinti a közúthálózat bővítését és műszaki állapotának javítását. Stratégiai célnak nevezte a megyeszékhelyek, kiemelt gazdasági térségek bekötését a gyorsforgalmi úthálózatba, az autópályák, autóutak elvezetését az országhatárokig. Hozzátette: a beruházásokkal szeretnék elérni, hogy Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül elérhető legyen egy négysávos gyorsforgalmi út. A 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló útprogramról…
Részletek>Jogszabály-módosítási kezdeményezés: legyen minden vízibiciklin mentőfelszerelés
Jogszabály-módosítást kezdeményez a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) a Belügyminisztériumnál annak érdekében, hogy kötelező legyen mentőfelszereléssel ellátni a vízibicikliket – közölte Molnár Gábor, a BFT munkaszervezetének igazgatója. Elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a vízibicikliken legyen mentőpatkó vagy mentőgyűrű. A háromszáz vízijármű-kölcsönző kezelésében körülbelül ötezer vízibicikli van, amelyet kellemes időben naponta ötven-százezer ember használ. 2017-ben hat, tavaly egy ember halt meg fulladás következtében ezek használatakor – tette hozzá. A BFT a tragédiák megelőzéséért már tavaly elindította balesetmegelőzési programját, amely a területfejlesztési tanács honlapján (balatonregion.hu) olvasható. A tanács tavaly ősszel bízta meg közbiztonsági testületét,…
Részletek>