Na még ez is: a LESZ 15 százalékos béremelést tart szükségesnek a repülőtéren

szakszervezet

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) 15 százalékos béremelést tart szükségesnek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren dolgozó földi kiszolgáló személyzet számára; az egyik foglalkoztató, a Malév GH Zrt. több mint tíz százalékos bérfejlesztést jelentett be. Csorba Attila a LESZ elnöke elmondta: a kiszolgáló személyzetet foglalkoztató egyik vállalat, a Malév GH Zrt. szombaton egy, munkakörökre lebontott béremelésről szóló dokumentumot juttatott el a szakszervezetnek. Ez alapján például a forgalmi igazgatóság kiszolgálásában részt vevő munkatársak 2019. március 1-től bruttó tízezer forintos alapbéremelésben, május 1-től pedig bruttó húszezer forintos teljesítménybér-emelésben részesülnek. A szakszervezeti vezető közölte:…

Részletek>

Az USA több milliárdos vámot vetnek ki az EU termékeire

Washington 11 milliárd dollár értékű vámot kíván kivetni az Európai Uniós termékeire abban az esetben, ha az EU nem hagy fel az Airbus repülőgépgyártó vállalatnak nyújtott támogatással – jelentette be Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója. Az amerikai kormányzat nem sokkal azt követően hozta nyilvánosságra álláspontját, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) arra a következtetésre jutott, hogy az Európai Unió törvényellenesen nyújt támogatást az Airbusnak és az Egyesült Államok pedig szintén törvényellenesen szubvencionálja a Boeing repülőgépgyártót. Robert Lighthizer közölte: a vámtarifákat az 1974-es kereskedelmi törvény alapján vetnék ki. A Trump-adminisztráció…

Részletek>

Jelentősen visszaesett az utasforgalom bővülése a ferihegyi repülőtéren az első negyedévben

Jelentős mértékben lassult az utasforgalom bővülési üteme a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol az első negyedévben a tavalyi 17 százalék után idén 5,4 százalékos forgalombővülést mértek az előző évihez viszonyítva. A CAPA légiközlekedési tudásközpont hétfőn közzétett adatai szerint a ferihegyi repülőtéren márciusban 1,2 millió utas fordult meg, 5,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezzel az első negyedéves utasforgalom 3,1 millió lett, amely 5,7 százalékos növekedés 2018 első negyedévéhez viszonyítva. A Budapest Airport korábbi közlése szerint a tavalyi rekordév után 2019-ben a korábbiaknál visszafogottabb, öt és tíz százalék közötti…

Részletek>

A UPS már drónnal szállítja az orvosi mintákat az USA-ban

A UPS új logisztikai szolgáltatást jelentett be az USA-ban, amely lehetővé teszi az orvosi minták pilóta nélküli drónokon történő kiszállítását. A megoldást az autonóm drón-technológiák vezetőjével, a Matternettel együttműködve indították el. A pilotprojektnek számító program Észak-Karolina államának fővárosában, Raleigh-ben, a WakeMed kórházában, a Szövetségi Légiközlekedési Hivatal (FAA) és Észak-Karolina Közlekedési Hivatalának (NCDOT) felügyelete mellett zajlik. A UPS és a Matternet programja fontos mérföldkő a pilóta nélküli légi közlekedésben — olvasható a logisztikai társaság közleményében. Jelenleg az orvosi minták többsége a WakeMed egészségügyi rendszerében futár autókkal történik. A drónok alkalmazásával lehetőség…

Részletek>

Európai Bizottság: a BMW, a Daimler és a Volkswagen megsértette az uniós versenyszabályokat

Három nagy német autógyártó, a BMW, a Daimler és a Volkswagen megsértette a közösségi trösztellenes szabályokat azzal, hogy közel tíz éven keresztül korlátozták a versenyt a kevésbé szennyező technológiák kifejlesztése terén – ismertette előzetes vizsgálatainak megállapításait az Európai Bizottság. Hivatalos kifogásközlésében a brüsszeli testület azzal vádolta meg a három vállalatot, hogy 2006 és 2014 között összejátszottak annak érdekében, hogy korlátozzák a károsanyag-tisztító technológiák fejlesztését és alkalmazását az Európában piacra kerülő új benzines és dízelautókban. A bizottság a dízeljárművek esetében elsősorban az SCR-katalizátor és a kipufogógáz tisztítását szolgáló AdBlue adalékanyag alkalmazása,…

Részletek>

MÁV: testkamerát kaptak a mátészalkai vonalon dolgozó jegyvizsgálók

Testkamerát viselnek a Mátészalkát érintő vasútvonalakon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók – közölte a MÁV. A vasúttársaság munkatársaik biztonságára, valamint az utasok és vagyontárgyaik védelmére hivatkozva vezette be az intézkedést. A vasúttársaság azt írta, áprilisig tizenkilenc jegyvizsgáló szenvedett el valamilyen támadást. Utaltak arra, hogy alapesetben öt évig terjedő börtönbüntetést kaphat, aki közfeladatot ellátó személy sérelmére erőszakos bűncselekményt követ el. Az eszközök gyakorlati tesztelése huszonöt jegyvizsgáló önkéntes részvételével már korábban lezajlott. A testkamerákat jelenleg önkéntes alapon, több műszakban, egyelőre nyolc jegyvizsgáló használja. Az első napok tapasztalatai is azt mutatják, hogy az érintett vonalszakaszokon utazók…

Részletek>

Csökkent az eladott új autók száma az első negyedévben Csehországban

cseh rendszám

Csehországban az első negyedévben éves összehasonlításban 12 százalékkal 59 616-ra csökkent az eladott új személygépkocsik száma – közölte a cseh autóipari szövetség. Az értékesített új autók között a legnagyobb, 34,5 százalékos arányban a hazai Skoda márka képviselteti magát, és 31 százalékkal, a családi (SUV) autók a legkeresettebbek. A benzines autók aránya öt százalékkal hetven százalékra emelkedett, míg a gázolajas motoroké négy százalékkal 28 százalékra esett vissza. A Skoda Auto az első három hónapban 20 586 kocsit adott el, kilenc százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi év első negyedében. Hasonló mértékben csökkent…

Részletek>

KKM: Magyarország tárgyal a részesedésszerzésről a Krk-szigeti LNG-terminálban

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken személyesen tárgyal Tomislav Coric horvát környezetvédelmi és energiaügyi miniszterrel Dubrovnikban arról, hogy Magyarország részesedést szerezne a Krk-szigeti LNG-terminálban – közölte az MTI-kérdésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). A KKM közleménye szerint Magyarország és a régió energiabiztonsága szempontjából komoly előrelépést jelentene, ha déli irányból is lehetőség nyílna földgáz beszerzésére annak nyomán, hogy az Európai Unió és a horvát kormány finanszírozási intézkedéseit követően megszületett a projekt megvalósítását megerősítő beruházási döntés. Coric vasárnap azt mondta, néhány héttel ezelőtt érkezett meg Zágrábba a KKM szándéknyilatkozata, amelyben az állt,…

Részletek>

Olasz bírósági ítélet szerint érvényben maradhat a Wizz Air poggyászszabályzata

Az olasz regionális bíróság továbbra is engedélyezi a Wizz Airnek poggyászszabályzata alkalmazását, miután a testület érvénytelenítette az olasz versenyhatóság korábbi döntését – közölte a légitársaság. A közleményben emlékeztetnek: az olasz versenyjogi hatóság februárban nem jogerős határozatában felfüggesztette a Wizz Air poggyászszabályzatát és egymillió eurós bírságot szabott ki, mivel álláspontja szerint a szabályozás nem átlátható és nem biztosít megfelelő jogokat az utasoknak. A bíróság döntésével ezt a határozatot érvénytelenné nyilvánította. A magyar kötődésű diszkont légitársaság közleményében üdvözölte a regionális bíróság döntését. Hozzátették: szabályzatuk garantálja, hogy minden utas ingyen felvihessen a fedélzetre…

Részletek>

Megállíthatatlan a globalizáció

Annak ellenére, hogy sok országban megnövekedtek az antiglobalizációs mozgalmak, a globális összeköttetés minden idők legmagasabb szintjét érte el 2017-ben, mivel a kereskedelem, a tőke, az információ és az emberek határokon átnyúló áramlása 2007 óta először mutatott jelentős javulást. Idén a DHL ötödik alkalommal készítette el a Global Connectedness Index (GCI) kutatást, ami az egyes államok globalizációs szintjének részletes elemzése. A 169 országra és területre kiterjedő új GCI tanulmány a globalizáció fejlődésének első átfogó értékelése a Brexit népszavazás és a 2016-os amerikai elnökválasztás óta. A nagy gazdasági fejlődés növelte a nemzetközi…

Részletek>