Magyarország ajánlatot tett Horvátországnak, hogy 25 százalékos tulajdonrészt vásárolna egy esetlegesen megépülő LNG-terminálban – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A miniszter a magyar delegáció tagjaként részt vett Kína és 16 kelet-közép-európai ország vezetőinek csúcstalálkozóján, és a tanácskozás alkalmával kétoldalú megbeszélést folytatott horvát partnerével. A Tomislav Coric horvát környezetvédelmi és energetikai miniszterrel folytatott tárgyalásáról Szijjártó Péter elmondta: a közép-európai térség számára kritikus fontosságú kérdés, hogy tudja-e diverzifikálni a gázbeszerzési forrásait. Erre több forgatókönyv is létezik, az egyik egy cseppfolyósított gáz fogadására alkalmas terminál építése a horvát tengerparton – mondta. A külügyminiszter…
Részletek>Év: 2019
Kína befektetne a horvát infrastruktúrába
Kína készen áll arra, hogy elmélyítse és erősítse együttműködését a horvát közlekedési infrastruktúra kiépítésében – mondta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök Andrej Plenkovic horvát kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján. Li háromnapos látogatást kezdett Horvátországban. A két kormány miniszterei több megállapodást írtak alá az együttműködésről a gazdaság, az infrastruktúra, a mezőgazdaság, a digitális technológia, a turizmus, a tudomány és a sport terén. A kínai kormányfő szerint a megbeszélés gyümölcsöző volt. A két ország közös bizottságot is létrehoz, hogy további lehetséges együttműködési területeket dolgozzanak ki. Zágráb és Peking között magasabb szintre emelkedett a kapcsolat, miután…
Részletek>Több mint a harmadával javult a Tesco éves eredménye, kiemelkedő Közép-Európa teljesítménye
Több mint a harmadával javult a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Tesco eredménye a 2018-2019-es pénzügyi évben. A cég közép-európai részlege különösen jól teljesített: a térségi Tesco-hálózat eredménye jóval több mint ötven százalékkal nőtt. A Londoni Értéktőzsdén szerdán közzétett 74 oldalas előzetes beszámoló szerint a kivételes tételek előtt számolt csoportszintű működési eredmény jelenlegi árfolyamon mérve 34 százalékkal 2,206 milliárd fontra (823 milliárd forintra) emelkedett az egy évvel korábbi 1,646 milliárd fontról. A csoportszintű értékesítés a 2017-2018-ban mért 51 milliárd fontról 11,5 százalékkal 56,9 milliárd fontra nőtt. Az előzetes eredményjelentés szerint a…
Részletek>Autómegosztó szolgáltatást indít a DriveNow Budapesten
Autómegosztó szolgáltatást indít a DriveNow április 29-től Budapesten 240 autóval – közölte a társaság magyarországi leányvállalata. A szolgáltatás magyarországi jogtulajdonosa a Wallis cégcsoporthoz tartozó Wallis Autómegosztó Kft., amely franchise-modellben működteti a DriveNow-t. A cég nyolc modellel indítja a szolgáltatást, köztük negyven elektromos BMW i3-assal. A közlemény szerint Budapest a német hátterű autómegosztó működésének első kelet-közép-európai helyszíne. A Budapest központi területeinek nagy részét lefedő 63 négyzetkilométeres szolgáltatási területen a felhasználók a DriveNow applikáció segítségével bérelhetik ki a gépkocsikat. A magyar piacon megszokott perc- és napidíj alapú mellett óradíjas – három, hat, kilencórás…
Részletek>Tényleg nincs szükség a Belgrád-Budapest vonalra: megkezdődött a rendszeres vasúti konténerfuvarozás a kínai Hszian város és Budapest között
Megkezdődött a rendszeres vasúti konténerfuvarozás a 13 millió lakosú közép-kínai Hszian városa és Budapest között, az első vonat, amely több mint 7000 kilométeres szárazföldi útvonalon fuvarozott általános fogyasztási cikkeket Kínából, rekordidő, tíz nap alatt érkezett a budapesti Rail Cargo Terminal – BILK vasútlogisztikai központba – közölte a Rail Cargo Hungaria. A Kazahsztánon és Ukrajnán keresztül vezető Selyemúton a tervek szerint ezentúl hetente érkeznek a magyar piacra szánt kínai termékek vasúton. A szerelvények közlekedtetését a Rail Cargo Group szervezi, a vasúti operációs feladatokat az Európai Unió területére történő belépéstől kezdve a Rail…
Részletek>Erős húsvéti forgalomra számítanak az áruházláncok
A tavalyinál is erősebb húsvéti forgalomra számítanak az áruházláncok; a vásárlók változatlanul sonkákból, tojásból, kalácsokból és édességekből vesznek jóval többet az átlagosnál, de a kereslet egyre inkább a minőségi termékek felé tolódik – derül ki az MTI által készített körképből. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a húsvéti forgalom átlagosan mintegy öt százalékos növekedésére számít a tavalyihoz képest. Mint elmondta: március-áprilisban a húsvéttól függetlenül is lendületet vesz a kiskereskedelem. A húsvét elsősorban az élelmiszerboltok forgalmában jelenik meg, az ünnephez kapcsolódó élelmiszer-vásárlások elérhetik idén a hatvanmilliárd forintot. A teljes…
Részletek>Növekvő árbevétellel zárta a 2018-as évet az AutoWallis
Az AutoWallis a nemzetközi standardok (IFRS) alapján 2018-ban 65,5 milliárd forintos árbevételt ért el, 1,7 százalékkal nagyobbat az egy évvel korábbi 64,4 milliárd forintnál. A pénzügyi tételek nélkül az adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (Ebitda) 2,1 milliárd forintot tett ki az előző évi 2,5 milliárd forint után – közölte a társaság. Hangsúlyozzák, az AutoWallis azt tervezi, hogy a következő öt évben megkétszerezi árbevételét, ennek eléréshez szükséges stratégiát a cég májusban mutatja be. Az adózás előtti eredmény 1,1 milliárd forint, az átfogó eredmény 830 millió forint volt 2018-ban, amit 195…
Részletek>Logisztika Napja 2019: a kínzó munkaerőhiány árnyékában
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) ismét megrendezte Logisztika Napja programsorozatot. A rendezvények elsődleges célja, hogy a résztvevők megismerjék a szakma kulisszatitkait és bepillantást nyerhessenek a logisztika világába. Idén április 11-én került megrendezésre a programsorozat. A magyarországi események kezdeményezője és összefogója most is az MLBKT volt. Ebben az évben 29 intézmény és vállalat csatlakozott a kezdeményezéshez és közel ezer látogató jelent meg országszerte a helyszíneken. Idén volt a legmagasabb a csatlakozó települések száma: Budapest mellett 14 helység látta vendégül az érdeklődőket (Debrecen, Győr, Hévíz, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Maglód, Miskolc,…
Részletek>Kampányt indít az erőszakos utasok megfékezésére az EASA
Kampányt indít az ittas, erőszakos utasok megfékezése érdekében az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA). Az európai szervezet honlapján publikált közlemény szerint évente ezer járaton okoznak problémát a rendetlen utasok, viselkedésükkel nemcsak az utastársaik, de a személyzet, így a járat biztonságát is veszélyeztetik. Az esetek legalább hetven százalékában agresszióig fajul a konfliktus, ezen belül 72 százalékban már fizikai erőszakot is alkalmaznak az utasok. Ekkor a járat kapitánya az út megszakítása mellett is dönthet, ez havonta átlagosan egyszer fordul elő, de a viselkedni nem tudó utasok miatti incidensek száma az elmúlt évben harmadával…
Részletek>Palkovics: a mostani útfejlesztésekkel az önvezető járművek közlekedtetésére is felkészülünk
A kormány által elfogadott közlekedési stratégia szerint minden gyorsforgalmi útnak el kell érnie a határig, a megyei jogú városokat gyorsforgalmi úthálózattal kell összekötni, és el kell érni, hogy lehetőleg 30 percen belül mindenki – bárhol lakik az országban – el tudjon érni egy gyorsforgalmi utat – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Kifejtette: a teljes program költsége 3200 milliárd forint, amelynek jelentős részét, 1800 milliárd forintot a magyar költségvetés biztosítja. A fejlesztés jelentős része a következő években elkészül, 2022-24-ben már csak kisebb szakaszok épülnek. Kifejtette, a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat…
Részletek>