Csökkent a személyautógyártás az első negyedévben Csehországban

cseh rendszám

Az idei első negyedévben 363 052 személygépkocsit gyártottak Csehországban, ami éves összehasonlításban 3,8 százalékos csökkenés – közölte a cseh autóipari szövetség. A legnagyobb csehországi autógyár, a Skoda Auto 231 280 kocsit gyártott, három százalékkal kevesebbet, mint 2018 első negyedében. A Hyundai Nosovice termelése 12 százalékkal esett vissza. A koreai tulajdonban lévő gyár 73 ezer személyautót gyártott a január-márciusi időszakban. A legkisebb autógyár, a japán-francia TPCA Kolín ugyanakkor öt százalékkal növelte termelését és a három hónap alatt 58 772 személygépkocsit gyártott. A cseh autóipari szövetség azzal számol, hogy a gépkocsigyártás a…

Részletek>

Megduplázta villamos motorvonatai számát a GYSEV Zrt.

Tízzel nőtt, így összesen húsz Flirt motorvonatból áll a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája, miután lezárult a társaság harmadik beszerzési projektje. A vonatok a GYSEV teljes, villamosított vonalhálózatán szállítják az utasokat – közölte a vasúttársaság. A GYSEV 2013 és 2015 között két projekt keretében tíz új motorvonatot vásárolt, és 2016-ban jelentette be, hogy megduplázza Flirt vonatainak számát. Az új generációs motorvonatok megfelelnek a legújabb úgynevezett Crash ütközési normáknak, nagyobb biztonságot nyújtva a mozdonyvezetőknek, emiatt az új járművek az előző generációs motorvonatokhoz képest 2,8 méterrel hosszabbak. A 77,1 méter hosszú, négyrészes motorvonatok…

Részletek>

A kormány 3200 milliárd forint fordít 2024-ig közútfejlesztésre

A kormány 3200 milliárd forintot fordít 2024-ig közútfejlesztésre – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Vámospércsen, a 48-as számú főút Debrecen és Nyírábrány közötti szakasza felújításának alapkőletételén. Mosóczi László hangsúlyozta: a kormány kiemelt feladatának tekinti a közúthálózat bővítését és műszaki állapotának javítását. Stratégiai célnak nevezte a megyeszékhelyek, kiemelt gazdasági térségek bekötését a gyorsforgalmi úthálózatba, az autópályák, autóutak elvezetését az országhatárokig. Hozzátette: a beruházásokkal szeretnék elérni, hogy Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül elérhető legyen egy négysávos gyorsforgalmi út. A 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló útprogramról…

Részletek>

Jogszabály-módosítási kezdeményezés: legyen minden vízibiciklin mentőfelszerelés

Jogszabály-módosítást kezdeményez a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) a Belügyminisztériumnál annak érdekében, hogy kötelező legyen mentőfelszereléssel ellátni a vízibicikliket – közölte Molnár Gábor, a BFT munkaszervezetének igazgatója. Elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a vízibicikliken legyen mentőpatkó vagy mentőgyűrű. A háromszáz vízijármű-kölcsönző kezelésében körülbelül ötezer vízibicikli van, amelyet kellemes időben naponta ötven-százezer ember használ. 2017-ben hat, tavaly egy ember halt meg fulladás következtében ezek használatakor – tette hozzá. A BFT a tragédiák megelőzéséért már tavaly elindította balesetmegelőzési programját, amely a területfejlesztési tanács honlapján (balatonregion.hu) olvasható. A tanács tavaly ősszel bízta meg közbiztonsági testületét,…

Részletek>

Megkezdődött a balatoni hajózási szezon, a fejlesztéshez állami forrásokat várnak

Megkezdődött a 173. balatoni hajózási szezon Szöveg: Balatonfüred, 2019. április 20. Hajósok tisztelegnek a 173. balatoni hajózási idény indulása alkalmából rendezett ünnepségen a balatonfüredi hajóállomáson 2019. április 20-án. MTI/Bodnár Boglárka

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonos önkormányzatai és a cég vezetése is nagy reményeket fűz az állami tulajdonszerzéshez a társaságban – mondták el a 173. balatoni személyhajózási szezon alkalmából megrendezett ünnepségen Balatonfüreden, miután szombaton befutott a Siófokról indult idei első személyhajó. Kollár József vezérigazgató, aki az idén is jó szezonra számít, hangsúlyozta: több évtizedes lemaradást kell behozni a fejlesztésekben, modernizálásban, ami állami szerepvállalás nélkül elképzelhetetlen. Elmondta: a cég hajójáratainak száma a tavalyi évhez képest érdemben nem változik. Zömmel a már kiforrott, keresett tematikus programok, – buli-, varázs- gyerekhajók szerepelnek a…

Részletek>

Mobil épületek fejlesztésére nyert jelentős uniós támogatást a Clasman Kft.

euro

Többfunkciós, akár városrésznyi épületegyüttes kialakítására alkalmas mobil épület fejlesztésére nyert csaknem 662 millió forint uniós támogatást a dunaújvárosi Clasman Kft. A cég azt közölte, hogy a sorozatgyártásra alkalmas technológiát 412,06 millió forint vissza nem térítendő és 249,93 millió forint visszatérítendő támogatásból fejlesztik. A projekt során konténerméretű modulokból összeállítható, gyorsan és rugalmasan alakítható, sorozatgyártásra alkalmas épület gyártástechnológiáját és prototípusát hozzák létre. A fejlesztést a cég szerint a piaci igények indokolják. A jelenleg kapható mobil épületek szállítási és raktározási költségei magasak, alapterületük nem változtatható, a szállítható egységméretnél nagyobb tereket csak helyszíni szereléssel…

Részletek>

Ukrajna leállította az orosz olaj szállítását a Barátság vezetéken

Ukrajna leállította az orosz olaj szállítását a Barátság kőolajvezetéken az ukrán Unian hírportál beszámolója szerint. A beszámoló szerint a vezeték üzemeltetője, a JSC Ukrtransnafta április 25-én, csütörtökön helyi idő szerint este 21.43 órakor leállította az orosz olaj szállítását a Barátság kőolajvezeték fehéroroszországi Mazir és az ukrajnai Brod közötti szakaszát. (A vezeték Mazirnál válik ketté északi és déli ágra.) „Az érvényes szerződések értelmében az Ukrtransnafta vállalatnak jogában áll leállítani a szállításokat amennyiben a nyersanyag minősége nem felel meg az előírt paramétereknek. Minden ilyen esetben keletkező veszteség az előírásokat megsértő felet terheli”…

Részletek>

A DHL a Jaguar I-PACE eTROPHY bajnokság hivatalos logisztika partnere

A Jaguar Racing bejelentette, hogy az új Jaguar I-PACE eTROPHY sorozat globális logisztikai partnere a világ vezető logisztikai cége, a DHL lesz.   A verseny ideje alatt a DHL szervezi az összes Jaguar I-PACE eTROPHY versenyautó logisztikai és szállítási teendőit, ideértve az ABB töltőrendszerek, a garázs, valamint a pótalkatrészek és a technikai eszközök biztosítását is. A DHL több, mint 35 éves tapasztalattal rendelkezik a motorsportok logisztikai szervezésében, többek között az ABB FIA Formula E bajnokság alatt is a DHL biztosította a szállítást. A nyitószezonban kilenc városba látogat el az eTROPHY bajnokság,…

Részletek>

A munkagépek hatékonyságát növeli a Bosch új megoldása

Komoly problémát okoz a nagyobb építőipari, vagy mezőgazdasági munkagépflottát üzemeltetők számára, ha nem tudják, pontosan merre járnak, mióta üzemelnek a járműveik. Különösen fontos ez nagy és bonyolult építkezések esetén, ahol a gépek ebből eredő kihasználatlansága a termelékenységre is negatív hatással lehet. A Bosch új IoT-alapú, hálózatba kapcsolt eszközkereső megoldása, a Bosch TRACI segít, hogy a munkagépeket és egyéb járműveket a leghatékonyabban tudják használni az építési és mezőgazdasági területeken azzal, hogy folyamatosan nyomon követi és elemzi a járművek helyzetét. „A Bosch TRACI segít a várakozási, keresési és szállítási időtartamok minimálisra csökkentésében”…

Részletek>

New York polgármestere az acélból és üvegből épülő felhőkarcolók betiltását ígéri

Bill de Blasio, New York polgármestere egy hétfői televíziós interjúban az acélból és üvegből épülő felhőkarcolók betiltását ígérte. De Blasio az MSNBC televízióban azt fejtegette, hogy New York ikonikus felhőkarcolói a legnagyobb környezetszennyezők, a város pedig a jövőben nagyobb figyelmet akar fordítani a környezetvédelemre. A polgármester drasztikus változásokat ígért. „Egyértelmű és erőteljes üzenetet akarunk küldeni a károsanyag-kibocsátás csökkentésére” – mondta de Blasio. Bejelentette, hogy öt éven belül a városban teljes egészében áttérnek a megújuló energia használatára. Egyben kilátásba helyezte, hogy súlyos pénzbüntetésre számíthatnak azok az ingatlantulajdonosok, akik nem alakítják át…

Részletek>