Az Egy övezet, egy út (BRI) fórum résztvevői több mint 64 milliárd dollár (18 514 milliárd forint) értékben kötöttek együttműködési megállapodásokat a kezdeményezés Pekingben tartott csúcstalálkozóján – közölte Hszi Csin-ping kínai elnök. „A fórum előkészületei és a találkozó idején összesen 283 megállapodás, egyebek mellett kormányok közti egyezmény, gyakorlati együttműködésről, illetve együttműködési platform létrehozásáról szóló megállapodás született” – tette hozzá. A kínai elnök hangsúlyozta: valamennyi együttműködési projektben a piac alapelvei fognak érvényesülni, és a vállalatok lesznek a kulcsszereplők a projektek megvalósításában. Az új selyemút tervről szóló második nemzetközi fórumot méltatva Hszi kiemelte:…
Részletek>Év: 2019
Elindult a chartergépes szezon a sármelléki repülőtéren
Több mint nyolcvan utassal a fedélzetén érkezett meg Frankfurtból szombat délután a sármelléki Hévíz-Balaton Airportra a Lufthansa idei első charterjárata, amelyet már 18 éve működtet a német tulajdonú hévízi Mutsch Ungarn Reisen. A CRJ 900 típusú gépen érkező vendégeket Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke köszöntötte, aki elmondta: a Sármellékre érkező charterjáratokkal elsősorban Hévízen, továbbá Zalakaroson és Kehidakustányban pihenő vendégeket szállítanak. A szálláshelyek a korábbi évekhez hasonlóan idén is összesen mintegy 50 ezer vendégéjszakát remélnek a térségében a – más szervezésben is érkező – repülőgépes turistáktól,…
Részletek>Két kínai repülőtérrel is együttműködési megállapodást köt a Budapest Airport
Két kínai repülőtérrel is együttműködési megállapodást köt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, a hsziani és csengcsoui repülőtérrel is együtt dolgoznak majd az áruszállítás fellendítésén. A Budapest Airport közleménye szerint a cél, hogy Budapestet a Kínába irányuló magyar export, illetve a kínai áruk első számú kelet-közép-európai légi kapujává tegyék a régióban. Ezt a célt szolgálja a Vang Zsendong, a hsziani nemzetközi repülőtér helyettes ügyvezető igazgatója és René Droese, a Budapest Airport ingatlan és cargo üzletág-igazgatója által Pekingben aláírt dokumentumnak – áll a közleményben. A közlemény szerint a Budapest Airport…
Részletek>NÚSZ: egyre több új rendszámú magyar autóra vásárolnak e-matricát
Egyre több új magyar rendszámra vásárolnak e-matricát a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. adatai szerint. A NÚSZ közleményében ismertette, hogy tavalyelőtt 610 ezer, 2018-ban már 660 ezer esetben vásároltak a díjköteles utakon újonnan megjelenő magyar rendszámra e-matricás jogosultságot. Az idén év első négy hónapjában ez a szám elérte a negyedmilliót, így a 700 ezres határ átlépésével újabb rekord dőlhet meg az év végéig – írják a közleményben. Az újonnan megjelenő rendszámokra az idén eddig leginkább heti (106 ezer rendszám) vagy éves megyei jogosultságot (96 ezer rendszám) vásároltak. Érdekesség, hogy április végéig 1599…
Részletek>Az EU húszmilliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki vámokat a Boeing-ügyben
Nagyjából húszmilliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki importvámokat az Európai Unió a Boeing repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott, washingtoni támogatások miatt – jelentették be. Az Európai Bizottság előkészített és nyilvános konzultációra bocsátott egy listát azon termékekről, amelyeket ellenintézkedésként büntetővámokkal sújthat. Ezek a dohány- és élelmiszeripari termékektől kezdve a bőröndökön, játékkonzolokon, traktorokon át egészen a helikopterekig, a repülőgép- és autóalkatrészekig számos amerikai árut érintenének. A brüsszeli testület ezzel párhuzamosan jelezte, hogy nyitott a tárgyalásokra az Egyesült Államokkal. Szakértők szerint a lépés válasz arra, hogy Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főképviselő múlt héten hasonló korlátozásokkal…
Részletek>Elkerülő útért gyűjtöttek aláírást Környén
Hatezernél több aláírás gyűlt össze két helyi lakos kezdeményezésére egy hónap alatt a Komárom-Esztergom megyei Környén a települést elkerülő út megvalósítása érdekében. Az aláírásokat átadták a polgármesternek – közölte az önkormányzat. A községháza tájékoztatása szerint az akció kezdeményezői a Környén évtizedek óta tapasztalható, elviselhetetlen mértékű átmenő forgalomra kívánják felhívni a szaktárca, a közlekedési hatóság és a politikusok figyelmét. A 4600 lelkes település az Oroszlány, Tata és Tatabánya közötti utak metszéspontjában található. Fő utcáján a forgalomszámlálási adatok szerint naponta 16 ezer személyautó és ezernél több nehézgépjármű halad át, mert az útvonalat a…
Részletek>SEAT: meglódulhat az év második felében az újautó-értékesítés
Meglódul az év második felében a magyarországi újautó-értékesítés a nagycsaládosok autóvásárlását támogató program hatására a márkakereskedők várakozásai szerint, miután már most élénk érdeklődést, egyidejűleg kivárást tapasztalnak – értékelte a piacot Papp Zoltán, a Porsche Hungaria márkaigazgatója. A SEAT márkáért felelős vezető szerint az első négy hónapot jellemző visszafogott növekedést júliustól meglendíti a hétüléses modellek iránt jelentkező igény. A SEAT kínálatában két ilyen modell van, az Alhambra és a nemrégiben megjelent Tarraco. Ez utóbbitól mint az SUV paletta új tagjától is sokat várnak: évi három-négyszáz darabbal növelheti a márka eladásait. A…
Részletek>Az első negyedévben visszaesett az ipari ingatlanok iránti kereslet
Az első negyedévben az ipari ingatlanok iránti teljes bérlői kereslet a fővárosban és környékén 83 680 négyzetmétert tett ki, ami 19 százalékos visszaesést jelez az előző év azonos időszakához képest – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF). A kereslet 57,9 százalékát szerződéshosszabbítások tették ki, az új szerződések részaránya 19,9 százalék, míg a bővülések aránya 3,2 százalék volt. Ezen felül kötöttek még hat előbérleti szerződést is, ezek adták a kereslet 19 százalékát. Az üresedési ráta negyedéves szinten enyhén, 0,7 százalékponttal emelkedett, így az üres területek aránya 3,1 százalékon állt,…
Részletek>Mintegy húsz százalékkal csökkent a Boeing üzemi eredménye az első negyedévben
Mintegy húsz százalékkal csökkent a Boeing repülőgépgyártó üzemi eredménye a március 31-ével végződött első pénzügyi negyedévben az előző év azonos időszakához képest – derül ki a chicagói székhelyű gyártó közleményéből. Az eredmények azt mutatják, hogy a társaság bevételei két százalékkal 22,9 milliárd dollárra, az üzemi eredmény 21 százalékkal 1,9 milliárd dollárra, az adózott eredmény pedig 13 százalékkal 2,1 milliárd dollárra csökkent. Ennek hátterében a Boeing 737 MAX repülőgépek repülési tilalma áll, ezzel egy időben ugyanis a Boeing új gépeket sem tud átadni. A kiesést a szolgáltatások és hadiipari megrendelések után…
Részletek>Közel 28 milliárd forint értékben kötött újabb hitelszerződéseket a Cordia
Közel 28 milliárd forint értékben kötött újabb hitelszerződéseket a Cordia. A vállalat öt budapesti lakóingatlan-projektjének finanszírozásához az OTP Bankkal, a Takarék Csoporttal és a Sberbankkal írt alá megállapodást – közölte a Cordia. A Cordia a főváros XIII. kerületében épülő, 412 lakásos Marina Life 1. és 2. üteme, valamint a IX. kerületi Millennium-negyedben található, 306 otthonból álló Akadémia Garden fejlesztése miatt kötött finanszírozási szerződést az OTP Bankkal, 17,5 milliárd forint értékben. A Marina Life I. lakásainak már a hetven százalékát, az Akadémia Garden lakásainak pedig már a 35 százalékát értékesítették. Szintén…
Részletek>