Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő, amely a teljes élelmiszer-ellátási láncban átláthatóbbá tenné az árak alakulását és ezek közlésének a módját – közölte az uniós bizottság. A tájékoztatás szerint a javaslat célja, hogy alapvető információkat közöljenek az élelmiszer-ellátási lánc egyes szakaszaiban az agrár-élelmiszeripari termékek ármeghatározásáról. A vételi és eladási ár közötti különbségek tájékoztatást nyújthatnak az eladó és a vevő közötti köztes költségekről, ilyenek például a szállítás, a biztosítás, a raktározás költségei. A nagyobb átláthatóság elősegítheti a jobb üzleti döntéseket, és ezáltal erősítheti az élelmiszer-ellátási lánc egyes szakaszai közötti tisztességes magatartásba…
Részletek>Év: 2019
Daimler: ellentmondásos hírek a kecskeméti gyár sorsáról
A Daimlernél át kell gondolni a beruházási terveket – hangsúlyozta a német járműgyártó társaság távozó vezetője Berlinben, a részvényesek közgyűlésén. Dieter Zetsche az igazgatótanács elnökeként elmondott búcsúbeszédében átfogó takarékossági programot sürgetett. Mint mondta, felülvizsgálat alá kell venni „mindent, az állandó és változó költségeket, az anyagi és személyi költségeket, a beruházási terveket, a gyártás mélységi integrációját és a termékpalettát”. A hónapok óta beharangozott költségcsökkentési programról ezúttal sem közölt részleteket. Ez már a tisztségből 13 év után távozó szakember utódja, Olle Källenius eddigi fejlesztési igazgató feladata lesz. A Handelsblatt című német üzleti lap…
Részletek>IATA: meg kell újítani a légi áruszállítás folyamatait
Meg kell újítani a légi áruszállítás folyamatait, mivel azok az elmúlt 20 évben nem változtak, el kell kezdeni az iparág digitalizációját – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) és a Budapest Airport közös, légi áruszállítási konferenciáján. Anca Apahidean, a IATA regionális vezetője köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a digitalizáció mellett a rendszerek és a feldolgozás automatizálását is el kell kezdeni, ha a szektor meg akarja őrizni versenyképességét. Mint mondta, a nemzetközi légi áru egyharmadát, évente mintegy hatvanmillió tonnát légi úton szállítják, az átlagos szállítási idő hat nap, de ennek a…
Részletek>Az Alitalia közel 300 járatát törölte sztrájk miatt
Az Alitalia olasz légitársaság közel háromszáz járatát törölte kedden a pilóták és a légiutaskísérők sztrájkja miatt. A 24 órás munkabeszüntetés jórészt a belföldi járatokat érinti és csak néhány európai járatot kellett törölni. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján nem szerepel változtatás az Alitalia kedd délelőtt induló és érkező járataival kapcsolatban. Az olasz légi dolgozók szakszervezetei a munkavállalók munkakörülményeinek javítását követelik a sztrájkkal, és egyben aggodalmukat fogalmazzák meg az Alitalia jövőjével kapcsolatban. A hetven éves történetében alig néhány évben nyereséges Alitalia 2017-ben csődgondnokság alá került, miután alkalmazottai elutasították a fizetések…
Részletek>Jobb későn, mint… : a Boeing bejelentette, hogy befejezte a 737 MAX típusú repülőgépek szoftverjének frissítését
Befejezte a vitatott 737 MAX típusú repülőgépek szoftverjének frissítését – jelentette be a Boeing repülőgépgyár. A chicagói székhelyű repülőgépgyár közölte azt is, hogy a szövetségi légügyi hatóság (FAA) további részletes információkat kért az új szoftverről. A Boeing eleget tesz a kérésnek, és már a végleges dokumentációk benyújtására és a próbarepülésekre készül, valamint megkezdte a pilóták kiképzését is. Dan Elwell, a szövetségi légügyi hatóság vezetője jelezte: május 23-án a texasi Fort Worthben nemzetközi szakértőkből álló csapat tekinti át mind a szoftverfrissítéseket, mind a pilóták kiképzési tervét. A Boeing MAX típusú gépeket márciusban…
Részletek>Elkészült a Nyugat-Európát a görög tengerparttal összekötő autópálya szerbiai szakasza
Átadták a Nyugat-Európát Görögországgal összekötő, a Szerbiát észak-déli irányban átszelő autópályát, így ezentúl gyorsabban lehet eljutni a görög tengerpartra. Az autópálya utolsó, 26,3 kilométeres szakasza a dél-szerbiai, sziklás Grdelica-szoroson keresztül vezet, megépítése hat évet vett igénybe, és mintegy 450 millió euróba (146,3 milliárd forint) került. Az autópálya befejezése előtt ezen az útszakaszon – főleg a nyári szezonban – gyakoriak voltak a balesetek és a dugók, a kanyargós, meredek hegyi úton ugyanis csak nagyon lassan lehetett haladni. A szerb építésügyi minisztérium tájékoztatása szerint a szerb-magyar határt a szerb-észak-macedón határral összekötő úton…
Részletek>Keményebben lép fel a Budapest Airport az illegális vagy kéretlen szolgáltatások ellen
Szigorítja a repülőtéri rendet a Budapest Airport, hatékonyabban lép fel a kéretlen marketingesekkel, illegálisan ajánlott fuvarokkal szemben – közölte a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője. Mint írták, május 15-én léptek életbe az új szabályok, egyben új biztonsági szolgáltatót bízott meg a Budapest Airport. Az ő feladatuk lesz az illegális, vagy kéretlen tevékenységek megakadályozása. Ide tartoznak azok a „hiéna” taxisok is, akik nem szerződtek le fuvarszervezővel, hanem független szolgáltatóként működnek. A hatóságok által jóváhagyott repülőtéri rend értelmében május 15-től kezdődően minden kereskedelmi vagy adománygyűjtő, politikai vagy egyéb típusú tevékenységhez, beleértve…
Részletek>Nagyot csökkent a Nissan nyeresége
Jelentősen csökkent a Nissan Motor nyeresége a március 31-én véget ért 2018-as pénzügyi évben, a rossz eredményekért Carlos Ghosnt, a japán autógyártó tavaly novemberben leváltott elnökét tette felelőssé az új menedzsment. Japán második legnagyobb autógyártója kedden közzétett gyorsjelentésében közölte, hogy nettó eladásai 3,16 százalékkal 11 574 milliárd jenre csökkentek, a működési eredménye pedig 44,6 százalékkal 318,2 milliárd jenre (2,5 milliárd dollárra) zuhant. A Nissan adózás utáni nettó nyeresége 57,3 százalékkal, 319,1 milliárd jenre esett. A Nissan 5 millió 516 ezer járművet adott el szerte a világban, ez 4,4 százalékkal kevesebb…
Részletek>Csehország 2025-ben kezdi el a nagysebességű vasúti hálózat kiépítését
Csehország 2025-ben kezdi el a nagysebességű vasúti hálózatának kiépítését a francia TGV társaság szabályai és normái szerint – jelentette be Vladimír Kremlík közlekedési miniszter, miután látogatást tett a cseh vasútvonalak kezelőségének (SZDC) prágai központjában. Prága és Párizs április közepén emlékeztetőt írtak alá az együttműködésről. Az SZDC és francia partnere, a SNCF tavaly szeptember óta tárgyaltak a francia szabályok átadásáról. A csehek ezért 11 millió koronát (143 millió forint) fognak kifizetni a franciáknak. „A tárgyalásokat a következő órákban kezdjük el. A francia normák átvétele gyakorlatilag öt évvel lerövidíti a cseh nagy sebességű…
Részletek>Több mint harminc elektromos töltőállomás várja a balatoni turisztikai régióba érkezőket
Több mint harminc elektromos töltőállomást alakított ki az e-Mobi Kft. a balatoni turisztikai régióban – jelentette be az állami tulajdonban álló nonprofit társaság ügyvezető igazgatója. Ugron Gáspár Gábor elmondta, társaságuk mintegy 2,8 milliárd forint értékben 329 elektromos töltőállomást helyez üzembe Magyarországon május végéig, amelyből 306-ot már át is adtak. Ezek közül a Balatonnál 21 településen 31 töltőállomást létesítettek, de a Velencei-tó és a Fertő-tó mentén valamint a tokaji régióban is létesítettek töltőhelyeket. A turisztikai terület mellett autópályák mentén húsz, megyei jogú városokban hatvan, a fővárosban pedig 210 elektromos töltőállomást építenek ki,…
Részletek>