A Renault újabb gyanús pénzügyi visszaélést jelzett a volt elnök-vezérigazgató ügyében

Renault Zoe

A Renault feljelentést kíván tenni a Japánban pénzügyi visszaélések vádja miatt tokiói otthonában házi őrizetben lévő Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató ellen, miután 11 millió eurós „gyanús kiadást” talált a Nissannal közös hollandiai leányvállalatnál – jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter. Ghosn a Nissannak is a vezetője volt. A francia autógyártó novemberben kezdeményezett belső vizsgálatot a korábbi kiadásait illetően, miután a volt elnök-vezérigazgatót Japánban pénzügyi visszaélések gyanújával letartóztatták. Ennek a vizsgálatnak a részenként találtak rá a gyanús összegekre az RNBV hollandiai leányvállalatnál. A Renault igazgatótanácsa, amely kedden ült…

Részletek>

NKM: már ügyfélkulccsal is elindíthatók az e-autók töltése

Bevezette az NKM Nemzeti Közművek Zrt. e-mobilitás üzletága az RFID-val (rádiófrekvenciás azonosítás), vagyis az elektromos járművek fizikai ügyfélkulccsal történő töltésének indítását, az ügyfelek ezzel regisztrációt követően egypontos azonosítással használhatják a töltőket országszerte – közölte az NKM. A tájékoztatás szerint a fizikai kulcs igénylése az NKM TöltőPont applikáción keresztül, a bankkártya és számlázási adatok megadásával történik – tették hozzá. A Mobiliti töltőállomásain már mindenhol megszűnt a kábel csatlakoztatása utáni automatikus töltés-indítás. Ez a funkció már csak a Mobiliti NKM TöltőPont applikációjából kezdeményezhető, illetve regisztrált ügyfelek részére RFID azonosítóval történő töltés-indítás is…

Részletek>

Vadiúj Boeing 777-es teherszállítókkal bővült a DHL nemzetközi flottája

A DHL által rendelt Boeing 777-es teherszállítók közül az első gép már meg is kezdte szolgálatát. Május 25-én, operációs bázisáról, a Cincinnati-ben lévő Észak-Kentucky nemzetközi repülőtérről (CVG) indult útjának. DHL színeinek megfelelően, sárga-piros színekbe öltöztetett 777-es megkapta regisztrációs számát (N-705GT) és már el is indult első kereskedelmi célállomása, Bahrein felé. Azáltal, hogy a DHL üzemanyag-hatékony és megbízható teherszállítókra cserélte régi flottáját, még gyorsabban tud reagálni az expressz szolgáltatások iránti, globálisan is egyre növekvő igényekre. Az új repülőgépek használatával erősödik a DHL nemzetközi szolgáltatása és még hatékonyabban köti össze a főbb…

Részletek>

Tízmilliárd forintos ipari beruházást indít a TLC Kft.

A Termelés-Logistic-Centrum Kft. (TLC Kft.) tízmilliárd forintból 2020 nyarára 29 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot épít a Veszprém megyei Litéren. A vállalat 1,27 milliárd forint befektetési támogatást kap, mert a beruházó a legkorszerűbb gyártóeszközöket és robottechnológiát telepíti az acélszerkezeteket gyártó csarnokba, és nyolcvan új munkahelyet létesít. A TLC Kft. tulajdonosa, a német Sennebogen csoport a három bajorországi gyárán kívül kizárólag Magyarországon termel. Michael Seiferling (képünkön) ügyvezető igazgató elmondta, hogy a csoport a kedvező infrastruktúra és közlekedés, a befektetőbarát környezet és az állami támogatás mellett azért is választotta Magyarországot, mert az itteni, több…

Részletek>

Májusban 10,4 százalékkal nőtt az új autók eladása

autó

Májusban 14 207 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 10,4 százalékkal többet a tavaly májusinál, az idei első öt hónapban pedig 60 962 gépkocsit, a növekedés 7,8 százalék volt a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján. Az első öthavi értékesítési számok kissé elmaradtak az MGE növekedési várakozásaitól. Az egyesület szerint ennek egyik oka lehet a belsőégésű motorok, elsősorban a dieselek körüli valós és rémhírek, amelyek a vásárlók szándékait eltérítik. A tisztán elektromos és a plug-in hibrid gépkocsik forgalomba helyezése lassuló mértékben és…

Részletek>

Az egységes európai égbolt bevezetését sürgette az Eurocontrol és a KLM

KLM Care tag

Az egységes európai égbolt koncepció bevezetését sürgette Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója és Pieter Elbers, a KLM vezérigazgatója a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szöuli éves közgyűlésén. Pieter Elbers azt hangsúlyozta, hogy a repülőtéri kapacitáshiánynál is nagyobb problémát okoz a légiforgalmi irányítás nem hatékony üzemelése. Példaként említette, hogy autóval Amszterdamból Spanyolországba utazva nincsenek határok, de repülőgépet használva vannak, mivel minden országnak saját légiforgalmi irányító szolgálata van. Ez nem csak késéseket, de a légi útvonalak töredezettségét is jelenti, ami több millió dollár felesleges plusz kerozinköltséget és környezetszennyezést jelent – hangsúlyozta. Hozzátette:…

Részletek>

Összekapcsolódott az orosz-kínai közúti híd az Amuron

Összekapcsolták az építők pénteken az Amur határfolyón átívelő közúti hidat az orosz Blagovescsenszk és a kínai Hejho között. A 2016. december 18-án megkezdett hídépítés utómunkálatait a tervek szerint idén decemberben fejezik be. Ezt követően az előzetes számítások szerint naponta 5500 ember, 630 teherautó, 164 autóbusz és 64 gépkocsi haladhat majd át rajta naponta. Az 1080 méter hosszú, kétsávos hidat az oroszok és a kínaiak fele-fele arányban építették meg. Az átkelő objektum teljes hossza a felvezető utakkal együtt 20,2 kilométer. A mintegy 358 millió dollár összköltségű hídnak köszönhetően a Blagovescsenszk és…

Részletek>

ITM: 600 kilométer új út építése zajlik

A jelenlegi európai uniós költségvetési időszakban 600 kilométer új út építése történik meg az országban, több mint 200 kilométernyi utat pedig bővítenek, felújítanak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára. Tóth Péter a 14. regionális közlekedési konferencián tartott nyitóelőadásában azt mondta, hogy az útépítéseket és fejlesztéseket – beleértve a mintegy 450 kilométernyi gyorsforgalmi útépítést is – több mint ötven százalékban magyar költségvetési forrásból valósítják meg. A komplex útjavítási program keretében százmilliárd forint értékű projekt indult el, a felújítások jelenleg is folynak. A Magyar falu program…

Részletek>

Nem életbiztosítás a Magyar Közút dolgozójának lenni

Hetente éri közlekedési baleset a közutas dolgozókat – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Közleményükben kifejtették: 2000-től napjainkig 17 mérnökségi szakember halt meg munkaterületen figyelmetlen vagy szabálytalan közlekedők miatt. Közös jellemzőjük ezeknek az eseteknek, hogy a munkaterületek mellett a jármű vezetője nem a kihelyezett forgalmi jelzéseknek, korlátozásoknak megfelelően közlekedett, és legtöbbször jelentősen túllépte a megengedett sebességet – hívták fel a figyelmet. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos, mintegy 32 ezer kilométeres közúthálózatot 93 mérnökségével üzemelteti. A mérnökségeken – és így közvetlenül az utakon – mintegy négyezren dolgoznak. A gyorsforgalmi…

Részletek>

Debrecen önkormányzata 400 millióval támogatja a repülőteret működtető céget

Debrecen repülőtér

A debreceni repülőteret működtető kft. 427 millió forintos támogatásáról döntött a városi közgyűlése csütörtökön, miután a cég 428 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta 2018-at. Papp László, Debrecen polgármestere a közgyűlésen emlékeztetett arra, hogy a város csak az elmúlt év végén szerezte meg a repülőteret működtető Debrecen International Airport Kft. többségi tulajdonát, így az előző üzleti év veszteségéért nem felelős. A repülőtér ugyanakkor stratégiai jelentőségű a város számára, ezért máris számos intézkedést hoztak a veszteségek csökkentésére, a kereskedelmi és más bevételek növelésére. Az utasszám növekedését is figyelembe véve a 2020-as…

Részletek>