Kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch tavaly Magyarországon

Bosch

Újra kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch csoport tavaly Magyarországon, 2019-ben a bevétel szinten maradására számítanak az első negyedév magyarországi adatai alapján – közölte Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója. Ismertetése szerint a Bosch magyarországi tevékenységének minden területén növekedést ért el 2018-ban. A cégcsoport teljes magyarországi árbevétele – beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is – 13 százalékkal 1317 milliárd forintra nőtt 2018-ban. A Bosch magyar piacon elért konszolidált forgalma 3 százalékkal, 251 milliárd forintra…

Részletek>

Befejeződött az M1-es autópálya felújítása Tatabányánál

Véget ért a március óta tartó burkolatfelújítás az M1-es autópályán, Tatabánya óvárosi és újvárosi lehajtója között – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A következő napokban elbontják a felújításhoz kiépített tereléseket a pálya mindkét oldalán, a munkálatokat csütörtökön fejezik be. A terelések elbontása alatt az 54-es és 61-es kilométerszelvények között szerdán 9 és 13 óra között egy sávon haladhatott a forgalom sebességkorlátozás és mozgó forgalomterelés mellett. Csütörtökön a Budapest felé vezető oldalon 9 és 16 óra között – sebességkorlátozás mellett – szintén egy sávra irányítják a forgalmat.

Részletek>

FlixBus charter üzletága: egymillió utas

FlixBus

A FlixBus 2015 óta biztosít lehetőséget ügyfeleinek arra, hogy a www.charter.flixbus.com oldalon foglalják le saját szervezésű csoportos utazásukat privát sofőrrel. Mostanra a FlixBus Charter közel 60 ország több mint 1 millió utasát szállította céges rendezvényekre, iskolai utakra és csoportos kirándulásokra Európa-szerte. A FlixBus Charter útelosztó algoritmusa javította a kihasználtsági arányokat és csökkentette a várakozási időt a rendszert használó független buszos cégeknél. Startup a startupban: a FlixBus Charter három évvel ezelőtt kezdte meg működését azzal a céllal, hogy könnyebbé tegye a csoportos buszos utazások foglalási folyamatát, így biztosítva előnyöket a buszpartnereknek.…

Részletek>

A Decathlon és a Lumenet nyerte az Év internetes kereskedője díjat

Nagyvállalati kategóriában a Decathlon sportszeráruház, kis- és középvállalati kategóriában a Lumenet világítástechnikai webáruháza nyerte az Év internetes kereskedője díjat az idén. A szervezők közleménye szerint idén 48 ezren szavaztak a több mint hatszáz jelöltre. Tavaly az internetes kereskedelem forgalma 23 százalékkal bővült, elérve a 669 milliárd forintot – írták az eNET Internetkutató Kft. adataira hivatkozva. Az ágazat fejlődését és új megoldásait a fogyasztói igények ösztönzik – hangsúlyozta a versenyt főtámogatóként segítő Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. Eölyüs Endre ugyanakkor kihívásnak látja, hogy az ősztől kötelező ügyfél-hitelesítés után erősebb védelem…

Részletek>

A Magyar Közút tizenöt speciális munkagépet vásárolt a kerékpárutak karbantartására

kerékpárút

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tizenöt speciális munkagépet vásárolt a kerékpárutak karbantartására, a beruházás teljes költsége több mint nettó 440 millió forint volt. A sárbogárdi átadóünnepségen Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos fordulópontnak nevezte a gépbeszerzést a kerékpárutak üzemeltetése tekintetében. Jelezte, hogy a John Deere munkagépek a legmodernebb adapterekkel felszereltek, így a fűkasza mellett hóekével, seprőgéppel, sószóróval is rendelkeznek. „Nincs a világon olyan ország, ahol ezeknél a gépeknél korszerűbb eszközökkel tartják karban a kerékpárutakat” – fogalmazott. Mikesz Csaba, a Magyar Közút műszaki vezérigazgató-helyettese megjegyezte, hogy a 2017-es kormánydöntés óta fokozatosan veszik…

Részletek>

Együttműködési megállapodást kötött egy magyar és egy német logisztikai szervezet

A Münchenben keddtől péntekig zajló Transport Logistic kiállításon együttműködési megállapodást kötött a Német Logisztikai Szövetség (Logistics Alliance Germany) és a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület közölte az egyesület. Az együttműködési megállapodás szerint a két szervezet erősíti együttműködését az üzleti és kereskedelmi promóciós események szervezésében, és intenzívebbé teszi a tapasztalatok, információk és adatok cseréjét. A Hungrail közleménye szerint a Transport Logistic a logisztikai szakma legrangosabb seregszemléje és szakvására. Az expo több mint 115 ezer négyzetméternyi területén 62 ország 2162 kiállítója várja a 123 országból érkező, több mint hatvanezer látogatót. Az idei kiállítás…

Részletek>

Rekordévet zárt tavaly az Euronics

Euronics

Az Euronics műszaki áruházlánc rekord évet zárt tavaly, 25 százalékkal növelte adózott eredményét, amely így 404 millió 875 ezer forintra emelkedett – közölte a társaság. A tisztán magyar tulajdonú vállalat árbevétele meghaladta a 74 milliárd forintot, ami húsz százalékos növekedés a 2017-eshez képest. Közölték, a tavalyi év teljesítménye azért is kiemelkedő, mert mindezt úgy érte el az Euronics, hogy közben egymilliárd forint értékben hajtott végre beruházásokat: hétszázmillió forintot költöttek a bolthálózat fejlesztésére, illetve háromszázmillió forintot fordítottak az it és egyéb műszaki jellegű fejlesztésekre. A beruházások az idén is folytatódnak, most…

Részletek>

Párizsban ne hagyd az elektromos rolleredet a járdán

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere bejelentette, hogy tilos lesz az elektromos meghajtású rollereket a járdán hagyni, és a szolgáltatókat arra kéri az önkormányzat, hogy korlátozzák az utcákat elözönlő járművek maximális sebességét. „A rollerekkel ezentúl az úttesten, az autók és motorok számára kijelölt helyeken kell leparkolni” – mondta sajtótájékoztatóján a főpolgármester, azt is javasolva, hogy a szolgáltatók óránkénti húsz kilométeres sebességre csökkentsék a rollerek maximális sebességét Párizsban, s ha lehetséges óránkénti nyolc kilométerre a sétálónegyedekben. A rollerek használatát a főváros betiltja a párizsi közparkokban és játszótereken is, a bukósisak viselését pedig ajánlatossá…

Részletek>

Indul a Budapest-Belgrád vasútvonal kivitelezése

vasút

A magyar kormány nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának megvalósítására vonatkozó hitelkérelmet a Kínai Eximbank részére – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. A tájékoztatás szerint az elbírálást követően kerülhet sor a hitelszerződés aláírására, így a tervezési és engedélyezési munkálatokkal elindulhat a beruházás kivitelezése. A beruházást kivitelező fővállalkozókkal május 24-én írták alá a Soroksár-Kelebia vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó szerződést, amely a Kínai Eximbankkal kötött hitelmegállapodás elfogadásakor lép hatályba – hangsúlyozta Varga Mihály a közleményben. Emlékeztetett: a projektről szóló nemzetközi megállapodás szerint a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot…

Részletek>

Új intézkedésekkel igyekszik segíteni az autóeladások emelkedését Kína

Az elektromos és hibrid autók vételére vonatkozó korlátozások, valamint a helyi kormányzatok hasonló korlátozások bevezetésére vonatkozó jogkörének felfüggesztésével kívánja fellendíteni az autóeladásokat Kína – derül ki a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság közleményéből. Az intézkedésekre azért volt szükség, mert a szakértői várakozások szerint a tavalyi csökkenés után idén stagnálhat az autóeladás Kínában. A kínai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a CAAM május végén kiadott előrejelzése az idén 28,1 millió autó eladását jósolta az ázsiai országban. Ez nagyjából megegyezik a múlt évi 28,08 millióval, ami 2,8 százalék csökkenés volt 2017-hez viszonyítva. A…

Részletek>