Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben

Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben, hogy a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok gyorsan és akadálymentesen szállítmányozhassanak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a V4+ Logisztikai Fórum megnyitó ünnepségén bejelentette, hogy Magyarország az olaszországi Triesztben 32 hektáros területen kikötőt és logisztikai bázist hoz létre. A 60-100 millió euró közötti beruházással megteremtik a megfelelő infrastrukturális feltételeket ahhoz is, hogy a magyar cégek 24 órán belül eljuthassanak közúton vagy vasúton a tengeri kijárathoz. Hozzátette, hogy az adásvételi szerződést július elején írhatja alá a kormány. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy…

Részletek>

A GreenGo autóival is elérhető már a repülőtér

A Budapesten működő, kizárólag elektromos autókból álló flottával rendelkező GreenGo autómegosztó járműveivel is elérhető már a Liszt Ferenc Repülőtér – közölte a társaság. Az autómegosztó startup 2016-ban indult el, kezdetben 45 járműből állt a cég flottája, számuk mára eléri a 300-at, a társaság szolgáltatási területe pedig 76,2 négyzetkilométer. A cég a terjeszkedés érdekében együttműködési megállapodást kötött az Airport Hotel Budapesttel, így a GreenGo jelzésű autókkal érkezők már használhatják a repülőtér termináljaitól öt percre található szálloda VIP parkolóját, innen pedig ingyenes transzferrel juthatnak át az érintettek a repülőtérre. A közlemény szerint a…

Részletek>

Csökkent az építőipari termelés az EU-ban és az euróövezetben áprilisban

építőipar

Az előző hónapokhoz hasonlóan csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben áprilisban havi összevetésben – derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) friss jelentéséből. Az előzetes adatok szerint, szezonálisan kiigazítva az euróövezet 19 tagállamában 0,8 százalékkal, az Európai Unió 28 tagállamában pedig 0,6 százalékkal esett vissza az építőipari termelés áprilisban az előző hónaphoz képest. A tavaly áprilisival összevetve az euróövezetben 3,9 százalékkal, az unió egészében 4,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés. Márciusban éves összevetésben az euróövezetben 5,8 százalékkal nőtt, az unióban pedig 6,2 százalékkal emelkedett, míg havi szinten…

Részletek>

Húsz új Airbus repülőgépet vásárol a Wizz Air

wizzair

Húsz új Airbus A321XLR típusú repülőgépet vásárol a Wizz Air az európai repülőgépgyártótól, a megállapodást a párizsi légi szalonon jelentették be – közölte az Airbus. Az üzletet a Wizz Air szakmai befektetőjével, az amerikai Indigo Partnersszel kötötte az Airbus. Az amerikai cég összesen ötven darab Airbus A321 XLR-t vásárol, amelyből harminckettő új megrendelés, tizennyolc pedig a korábban kért A320neo családra leadott rendelés konvertálása másik típusra. Az Indigo Partners a Wizz Airhez húsz, az amerikai Frontier-hez tizennyolc, a mexikói JetSMART-hoz tizenkét új gépet telepít majd. Az üzlet piaci értékéről a gyártó…

Részletek>

Jövőre jelentősen visszaeshet az építőipar

építőipar, felújítás

A magyar gazdaság idén 4,3 százalékkal, ezen belül az építőipar termelési volumene 21 százalékkal bővülhet, ugyanakkor 2020-tól már lassul a gazdaság növekedése, az építésgazdaság teljesítménye pedig jelentősen visszaeshet – ismertette Varga Dénes közgazdász, kutatásvezető a független Építési Piaci Prognózis 2019-2022 című kutatás eredményeit. A konvergenciaprogramhoz képest – amelyben négy százalék feletti GDP bővülés szerepel a következő öt évben – az Építési Piaci Prognózis 2020-ban 2,2 százalékos, 2021-ben 3,5 százalékos, 2022-től pedig évenként 2-2,5 százalék körüli növekedést jelez előre – mondta. A prognózis szerint a kormány mozgástere továbbra is nőni fog, ugyanis…

Részletek>

Sztrájkot helyezett kilátásba az UFO

Lufthansa

Sztrájkot helyezett kilátásba a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa csoport névadó és két diszkont légitársaságnál (Eurowings, Germanwings), csütörtöki közleményük szerint júliusban lehet munkabeszüntetés. Az országszerte mintegy harmincezer légiutas-kísérőt képviselő érdekvédelmi szervezet közölte, hogy a Lufthansa vezetősége megszakította az egyeztetéseket a bérekről és a munkakörülményekről, és nem hajlandó ismét tárgyalóasztalhoz ülni, így teljes egészében kudarcba fulladt a folyamat. Ezért a szakszervezet rögzíti a követeléseit és megszavaztatja az érintetteket arról, hogy készen állnak-e munkabeszüntetéssel harcolni értük. Az idei így nagy valószínűséggel egy „kaotikus nyár” lesz – idézték német hírportálok Daniel…

Részletek>

Budapest környéki vonalakra állítja a MÁV az új motorvonatokat

A szerelvényeknek adottságainak megfelelő, Budapest környéki vonalakra állítja a MÁV 2020-tól a tizenegy új, emeletes KISS motorvonatot. Közleményében a vasúttársaság a Budapest-Vác-Szob és Budapest-Cegléd-Szolnok vonalak jelentős forgalmával indokolta az emeletes járművek elhelyezését. Közlekedésüket egyik vonalon se hátráltatja műszaki akadály, csupán akkor, ha a nyári menetrendi időszakban a Balaton és Velencei tó felé is közlekednének. Utóbbi esetben a MÁV szükségesnek látja a Déli és a Kelenföldi pályaudvar közötti alagút átépítését. A beruházás műszaki megvalósítását és finanszírozását a járműbeszerzési projekt keretében a MÁV és a MÁV-START közösen vizsgálja – írták. A MÁV-START…

Részletek>

Európai Bíróság: uniós jogot sért a német autópályadíjakra vonatkozó szabályozás

Közösségi jogot sért a gyakorlatilag kizárólag külföldieket terhelő autópályadíjak németországi bevezetése – mondta ki keddi ítéletében az Európai Bíróság. A Németországban két évvel ezelőtt elfogadott díjfizetési rendszer alapgondolata, hogy a németeknek és a külföldieknek is kell úthasználati díjat fizetniük, de a belföldi autósokat a gépjárműadó csökkentésével tehermentesítik. Ausztria – Hollandia támogatásával – az Európai Bírósághoz fordult az ügyben, mondván, a szabályok gyakorlatilag diszkriminálják a külföldi autósokat, nekik kell tulajdonképpen kizárólag fizetniük az úthasználatért. A luxembourgi bírák kedden a felperesnek adtak igazat, így a német hatóságoknak módosítaniuk kell vagy visszavonniuk a kifogásolt…

Részletek>

Az ABB automata pantográffal bővítette az e-busztöltési portfólióját

Az ABB – kiegészítve a fenntartható tömegközlekedést szolgáló, átfogó töltési megoldásait – piacra dobta rugalmas, automata áramszedőjét, amellyel az e-buszflották hatékonyan üzemeltethetők. A vállalat azt is bejelentette, hogy együttműködésre lép az egyesült királyságbeli központtal működő, pénzügyi szolgáltatásokra és tiszta energiára szakosodott céggel, az Octopus Grouppal. Az együttműködés célja, hogy elősegítsék a gyorsabb áttérést az elektromos hajtású buszokra és kereskedelmi járműflottákra. Az előrejelzések szerint az elektromos hajtású buszok (e-buszok) globális piaca 2025-ig várhatóan 16,6 százalékos összesített éves növekedési ütemet ér el. Az ABB az e-busztöltési portfóliójának legújabb tagjának, a Panto Up-nak…

Részletek>

Bekeményített a szállításügyi miniszter

építőipar

Év végéig átadják a forgalomnak a Szászsebes és Torda közötti autópálya 1-es szakaszát – közölte Răzvan Cuc, Románia szállításügyi minisztere. A tárcavezető a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) igazgatójával, Narcis Neagával együtt ellátogatott a sztráda építőtelepére. Újságírói kérdésre válaszolva mindketten megerősítették, hogy a Szászsebes-Torda autópálya Szászsebes és Gyulafehérvár közötti 1-es szakaszát év végéig átadják a forgalomnak. Itt jelenleg hetven százalékban készültek el a munkálatok. A Gyulafehérvár és Nagyenyed közötti 2-es szakaszon zajló munkával elégedetlen volt a miniszter, és közölte az építővel, hogy szerződést bontanak, amennyiben a következő két hétben…

Részletek>